kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Szlovákiában már megszületett a tisztasági törvény

Érvénybe lépett a szlovák közjogi méltóságok javadalmazásáról szóló törvény, amely részletesen szabályozza a politikusok bérét, illetve a képviselőséggel össze nem egyeztethető tevékenységeket - értesült a Napi Gazdaság.

A rendelkezés szerint a szlovák honatyák a nemzetgazdaságban dolgozók előző évi havi átlagkeresetének a háromszorosára, a kormánytagok pedig a képviselői fizetés másfélszeresére jogosultak. Béremeléseket szintén szabályokhoz kötik, mértékének meghatározásakor a szlovák statisztikai hivatal (SSÚ) által meghatározott adatot kell figyelembe venni.

A képviselők javadalmazása továbbá kiegészül bizonyos átalánydíjjal is, amely nem adóköteles: mértéke attól függ, hol élnek, a fővárosiak esetében például ez az alapbér 70, a vidékiek esetében pedig annak 80 százaléka. Emellett egyes bizottsági tisztségek betöltéséért is kaphatnak fizetést.

A képviselőség ráadásul bukáskor is javadalmazó, akit ugyanis nem választanak újra, öt havi "fájdalomdíjat" vihet haza végkielégítésként. Addig viszont nem vállalkozhatnak, sőt semmilyen üzleti tevékenységet nem folytathatnak, legfeljebb polgármesterek, egyetemi előadók, illetve praktizáló orvosok lehetnek, mely minőségükben természetesen bármikor publikálhatnak - tudatja a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk