kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Minden harmadik Skool lány biztosan technológiai területen szeretne tovább tanulni

Ha most kellene választaniuk, a Skool foglalkozáson legalább egyszer részt vett lányok 32 százaléka biztosan a tech területet választaná leendő karrierjének, további 60 százalék pedig elgondolkodna rajta egy, a Skool által idén ősszel készített átfogó felmérés alapján. A kérdésekre adott válaszokból az is kiderült, hogy a lányok igenis érdeklődnek a technológiai karrier iránt - több mint a fiatalok fele saját elhatározásból jelentkezett a programokra és nem a szülei vagy tanárai biztatására.

2017. augusztus és október között átfogó felmérést készített a Skool az elmúlt három és fél év foglalkozásain részt vett csaknem 1500 lány körében, akikre ma a Skool csapata alumna közösségként tekint. A szociológusok és kutatók segítségével kialakított kérdőívre összesen 101 lány és 88 szülő válaszolt, a cél pedig az volt, hogy visszamérjék a Skool projekt hosszú távú hatásait és eddigi eredményeit.

A Skool projekt jó úton halad a céljai eléréséhez: a lányok nagy része ma is foglalkozik programozással



A felmérés legfontosabb eredménye, hogy a lányok közül, akik valaha megfordultak minimum egy Skool foglalkozáson, ma 64 százalékuk foglalkozik programozással. 32 százalékuk biztosan tech területen helyezkedne el, de összesen 92 százaléka lát lehetőséget a technológiai karrierben.

“A Skool célja nem az, hogy minden lányból programozó váljon, hanem az, hogy a lányok is megismerjék a lehetőségeiket a területen, és magabiztosabbá váljanak a digitális világban. Így ha azok közül a lányok közül, akik még gondolkodnak a tech területeten csak néhányan használják a megszerzett digitális készségeket, akkor már elmondhatjuk, hogy közelebb kerültünk a 2014-ben kitűzött céljaihoz.”- mondta el Guzsaly Péter, a Skool képviselője.

A sikerélmény segít az álmok megvalósításában



A Skool már az indulásakor arra épült, hogy vannak olyan lányok, akik szívesen foglalkoznának programozással, de sokakat a negatív sztereotípiák tartanak vissza attól, hogy valóban ezt a területet válasszák. Ezt igazolta vissza, hogy a foglalkozásokra jelentkező lányok több mint fele - 55 százaléka - saját elhatározásból jelentkezett a különböző programokra. Közülük egyébként nagyon magas arányban kódolnak: 78 százalékuk válaszolta azt, hogy a Skool foglalkozás óta is rendszeresen
foglalkozik a területtel.

A felmérés eredménye arra is rámutatott, hogy a sikerélményekkel, ami a lányok 93 százalékának meghatározó volt, növelhető a lányok elköteleződése a terület iránt és bátrabbak is lesznek. A szülők 55 százaléka azt is elmondta, hogy lányuk más digitális készségeket igénylő helyzetekben is magabiztosabbá vált a foglalkozás óta. A sikerélmény megéléséhez a lányok visszajelzései szerint hozzájárul a cégektől érkező mentorokkal és női példaképekkel való találkozás, valamint az, hogy a
lányok a foglalkozások során egy valódi technológiai cég életébe is beleláthatnak. Emellett háromból két fiatal válaszolt úgy, hogy bátrabbnak érezte magát csak lányos közegben, amikor a programozással találkozott. A Skool módszertanára is számos pozitív visszajelzés érkezett: a legelső
helyen a foglalkozások kreatív és egyéni témáit emelték ki, valamint azt, hogy az elkészült munkákat megoszthatják másokkal is.

“A legjobban az tetszik, hogy úgy lehet tanulni, hogy az ember észre sem veszi, csak úgy megtanulja.” - válaszolta az egyik kérdésre Varga Anna, aki 2014-ben vett részt a Skool egyik foglalkozásán.
“Ebben sokat segít az, hogy nem csak egy tanár van mint az iskolákban, hanem sok mentor. Akik mindig segítenek mindenkinek és nagyon kedvesek, bármilyen furcsa kérdése legyen is egy tanulónak.”
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek