kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A nyugdíjasok fizetésének el kell érnie a minimálbért

A nyugdíjas szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon - írja az MTI.

images

Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője felhívta a figyelmet, hogy ebben a foglalkoztatási formában csak öregségi nyugdíjasok, köztük a 40 éves szolgálati viszonyt követően nyugdíjba vonult női munkavállalók vehetnek részt, korengedményes nyugdíjasok nem.

Kováts Balázs szerint a kiskereskedelmi és a gyorséttermi láncoknál, a beszállító cégeknél és az egészségügyi szektorban nagy a munkaerőhiány, ezért vélhetően a nyugdíjasok ezeken a területeken tudnak majd könnyen elhelyezkedni.

A jelentkezésről elmondta, hogy az érdeklődők a szövetkezet honlapján - www.szomszedok.eu - olvashatnak további információkat, valamint itt regisztrálhatnak. Ezt követően a szövetkezet munkatársa veszi majd fel a jelentkezővel a kapcsolatot.

Kováts Balázs közölte: a szövetkezetet, egy konzorciumi formában működő országos lefedettségű hálózat, amely négy tájegység alapján Északi és Déli Szomszédok, Keleti Szomszédok, valamint Pesti Szomszédok elnevezésű szövetkezetekre osztható. A Pest megyei szervezet kivételével - ahol még nem fejeződött be az engedélyeztetési folyamat a cégbíróságon - az északi és a déli szervezetnél már elkezdődött a nyugdíjasok foglalkoztatása, míg a Keleti Szomszédoknál jövő héten állhatnak munkába az idősek.

A Déli Szomszédoknál eddig 500-an, az északinál pedig mintegy 80-an érdeklődtek a lehetséges állásokról.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk