kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem munkanélküli és nem is dolgozik - kik az inaktívak?

Van 200 ezer ember, aki munkanélkülinek vallja magát, de nem számít annak. Velük együtt nem 10%, hanem 14% lenne a munkanélküliségi ráta. Trükk vagy hiba? Egyik sem - állapítja meg a portfolio.hu fogalommagyarázó cikkében.

A KSH ezt az adatot a munkaerő-felmérés alapján adja közre, amely során a magánháztartásokra kiterjedő reprezentatív adatfelvételt készítenek. A kikérdezés során az emberek egyrészt önbesorolást adnak, másrészt a válaszok alapján kategorizálják is őket. Munkanélküli például definíció szerint az, aki az adott héten nem dolgozott, és nincs olyan munkája, amiből átmenetileg volt távol, aktívan keres állást, és ha találna megfelelőt, két héten belül munkába tudna állni. Foglalkoztatott pedig az, aki az adott héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, illetve csak átmenetileg van távol (pl. betegség miatt) a munkájából. Tehát attól, hogy valaki munkanélkülinek vallja magát, a statisztika fogalmai szerint nem feltétlenül számít annak. Lehet például inaktív is.


Nem keresnek állást, pedig sokan dolgoznának


Hogy ki az inaktív? Ahogy a neve mutatja, ebbe a csoportba azok tartoznak, akik a munkaerőpiacon nincsenek aktívan jelen; ide tartoznak legnagyobb részt a nyugdíjasok és az iskolába járók, illetve a gyermeket nevelők. Persze lehet, hogy ők is szívesen vállalnának munkát, azonban ha nem keresnek aktívan állást vagy nem állnak rendelkezésre a munkához, akkor nem számítanak munkanélkülinek. 200 ezer ilyen munkanélkülit említ a statisztika.


Tanulók, gyesen levők


Az iskolába járók közül például nagyjából 90 ezren dolgoznának, a gyeden/gyesen lévők közül is dolgoznának nagyjából 30 ezren, de nem jelennek meg munkanélküliként. Esetükben valószínűleg a fő korlátot a rugalmas foglalkoztatási formák csekély elfogadottsága jelenti, például, hogy még mindig nem túl népszerű a részmunkaidős foglalkoztatás a munkáltatók körében Magyarországon. Az összes foglalkoztatott kevesebb, mint 7%-a részmunkaidős.


2013. szeptember 17.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk