Megjelent: 5 éve

1300 fiatal kezdi el pályafutását az E.ON-nál 2019-ben

Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben résztvevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen - derül ki a cég sajtóközleményéből.

images

images

Törökországban közel 650 fiatal kap munkát az Enerjisánál, az E.ON és a Sabancı-csoport által közösen alapított energiavállalatnál, 150 fiatal kezdi meg szakmai pályafutását a cégnél Nagy-Britanniában, 80 Svédországban.

Németországban, ahol több mint 200 ipari tanuló és duális képzésben
résztvevő diák kapott szerződést, az E.ON vállalatai ismét megkapták a
„Legjobb hely a tanulásra” oklevelet, mely egyfajta „védjegy” a képzést
folytató cégek számára. A cél az, hogy az energiavállalat már a munkába
állás első perceitől a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a gyakornokainak, hogy eredményesen fejlődjenek, és fenntartható tudást szerezzenek. Az, hogy elkötelezett fiatalok képzésébe fektetnek be, azt is jelenti, hogy ellensúlyozni tudják a képzett szakemberek hiányát.

Magyarországon az utánpótlás-nevelési stratégia hasonló, a 15-25
éves korosztályt célozza meg. A középfokú oktatási, az egyetemi és
egyetem utáni, illetve végzett mérnököknek szóló programok közös
jellemzője, hogy gyakorlatorientált képzési és tapasztalatszerzési
lehetőséget kínál a műszaki pályára készülő vagy frissen végzett fiatalok
számára. A cég tanműhelyeiben a valós napi feladatokra készülhetnek fel
a fiatalok, képzésüket - a felsőfokú duális szakképzéshez hasonlóan - itt is
főállású E.ON mentorok támogatják. A frissen végzett villamosmérnökök a
mérnökiroda program keretében pedig egy intenzív képzés részesei,
miközben teljes értékű munkavállalóként foglalkoztatják őket. A vállalat
tanműhelyeiben végzett összes tanulóval munkaszerződést kötöttek az
elmúlt években, akik ma már főállású munkatársak. Ugyanígy a programban végzett mérnökök számára is számos karrierutat kínálnak a cégnél.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk