Megjelent: 5 éve

Nő a stressz a munkahelyeken

Tíz európai munkavállaló közül nyolc úgy véli, hogy a munkahelyi stresszben szenvedők száma az elkövetkező öt évben növekedni fog (80 százalék), többségük (52 százalék) szerint nagy mértékű növekedés várható - áll az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) megbízásából az Ipsos MORI által készített felmérésben.

A stressz ugyanakkora baj, mint a baleset


A 80 százalékos arány megfelel az EU-OSHA új és újonnan felmerülő munkahelyi kockázatokról szóló ESENER-felmérésben közzétett eredményeinek, amely szerint a vezetők 79 százaléka szerint a stressz problémát jelent a vállalatukon belül. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok számára a munkahelyi stressz a munkahelyi balesetekkel azonos jelentőséggel bír.


Magyarországon a megkérdezettek 69 százaléka azt várja, hogy az elkövetkezendő öt évben növekedni fog a munkahelyi stresszben szenvedő emberek száma, többségük (43 százalék) nagymértékű növekedést vár, és mindössze 14 százalék gondolja úgy, hogy ez a szám csökkenni fog (MTI).


2012. március 30.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk