Megjelent: 7 éve

Szabadon választott lehet a vasárnapi zárvatartás

Beleegyeznének a nagyobb kereskedelmi vállalatok a kormány azon elképzelésébe, miszerint a jövőben havonta két szabad hétvége járna a bolti alkalmazottaknak – értesült a Magyar Idők.

A tárcaközi csomagban lévő javaslat a multik malmára hajtaná a vizet, mivel bevezetése esetén több üzletben ismét a vasárnapi bezárás mellett döntenének a cégek - írta a Magyar Idők. A lapnak többek között a Tesco illetékese is elismerte: a munkaerőhiány miatt egyáltalán nem éri meg a nyitvatartás a hét utolsó napján, arra csupán a piaci verseny kényszeríti őket.

– A kétezres évek elején, amikor két-háromszor ennyi ember dolgozott az áruházakban, a vezetők meg tudták oldani, hogy a dolgozókat a hétvégére pihenésre küldjék. Ez is mutatja, hogy jelenleg szükséges a kötelező létszámelőírás, illetve a pihenőidő jogszabályi rendezése, hiszen a cégek elismerik, hogy jelenleg a szükségesnél kevesebb emberrel látják el a vásárlók kiszolgálását – mondta kérdésünkre a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, Bubenkó Csaba.

Magyar Idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk