Megjelent: 5 éve

A női munkaerő rejtett potenciáljai

Milyen valós tartalom van a napjainkban kifejezetten felkapott női egyenjogúsággal, illetve a nemi egyenlőséggel foglalkozó közbeszéd mögött? Mit gondolnak a témáról a szakemberek és az internet népe, erre volt kíváncsi a Hive Creative munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó ügynökség. A Neticle web- és közösségi oldalakat figyelő rendszerén keresztül történő őszi adatelemzésből kiderült, hogy a magyarok számos fórumon beszélnek a nők helyzetéről, ám szinte sehol nem taglalják, hogy valóban miért is jó női munkatársakkal együtt dolgozni.

A cég által kilistázott online cikkek feldolgozását követően láthatóvá vált, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol tudatosan figyelnek a női kvótára, mivel indokolják annak szükségességét. A legtöbben hasonló válaszokat adtak: fontos a változatos légkör megteremtése, a színes munkakörnyezet biztosítása, illetve a nők „állandó jókedve” derűt hoz a mindennapokba. Ezzel szemben a valóság jóval összetettebb. A nők egészen más szemszögből tekintenek egy-egy adott problémára, teljesen más aspektusból közelítik meg a feladatokat, erre pedig például egy tárgyalás alkalmával nagyobb szükség van, mint gondolnánk. Emellett nem elhanyagolható az érzelmi intelligencia kiemelkedően magas hányadosa, és az intenzív kommunikáció igénye sem, amelyek elengedhetetlenek a jól és hatékonyan működő szervezetek fenntartásához.

Taira-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat és ő személyesen is hisz abban, hogy a változatosság a munkaerőt illetően fontos része a gazdaság fejlődésének és növekedésének minden országban, minden szinten. A finn származású ügyvezető asszony anyaországában a lehetőségek kifejezetten kedvezőek azon nők számára, akik családalapítás és gyermekvállalás mellett a karrierjüket sem szeretnék a háttérbe szorítani. Tapasztalati birtokában úgy látja, a kultúra és a céges rendszerek más országokban még fejlesztésre szorulnak. Szerinte számos cég, sőt maga a társadalom is sokkal többet nyerhetne, ha a vállalatok bátrabban kihasználnák a női munkaerőben megbúvó „rejtett” potenciált. Általában a nők figyelme sokkal könnyebben oszlik meg több komplex feladat között, mint a férfiaké, ezáltal a multitasking erős érvként hozható fel a nők mellett.

A Corporate Values szervezetfejlesztő cég pszichológusa, Németh Gergely megerősítette, hogy azok a szervezetek, ahol egyenlő, vagy közel egyenlő arányban dolgoznak nők és férfiak, nagyobb eséllyel képesek megküzdeni a kihívásokkal. A nemi diverzitás a gondolatok nagyobb változatosságához vezet. A különböző nézőpontok pedig növelik a szervezetek problémamegoldó képességét. Emellett tanulmányok alátámasztják, hogy a női vezetők több együttműködési kísérletet tesznek, kiváló mentorok és gyakran nagyobb mértékű bizalommal fordulnak hozzájuk a munkavállalók.

Ugyanakkor a nőkben erősíteni kell az érzést, hogy szükség van rájuk - vezetőként is - a szervezet működéséhez, mivel napjainkban még mindig nem megfelelően hisznek a női munkavállalók önmagukban.

Taira-Julia LammiTaira-Julia Lammi
Az ügyvezető a női esélyegyenlőség megteremtése kapcsán kiemelte, hogy az ABB létrehozott Magyarországon egy mentorprogramot női mérnökhallgatók részére, melynek ötlete egy finn kezdeményezés alapján született meg. A program célja, hogy erősítse és emelje a női kvóta arányát technikai, mérnöki (sztereotipikusan „férfias”) pozíciók betöltésében. Lehetőséget biztosítanak női hallgatóknak, hogy betekintést nyerjenek egy multinacionális cég mindennapjaiba, részt vegyenek gyárlátogatásokon és egyéni konzultációkon. Taira-Julia Lammi elárulta, hogy szerencsés helyzetben volt karrierje kezdetén, ugyanis olyan menedzserekkel dolgozhatott együtt, akik hittek benne, ismerték a képességeit, így számos olyan feladattal látták el, és olyan szakmai kihívások elé állították, melyek során alkalma volt fejlődni és tapasztalatot szerezni. A mentorprogram ebben szeretne segítséget nyújtani a programban részt vevő lányoknak.

„Amióta elköltöztem Finnországból, megtanultam, hogy a nőknek rengeteg bátorításra van szüksége, hogy kiálljanak magukért és vezető szerepre törekedjenek, vagy egyszerűen csak azért, hogy elmenjenek dolgozni kisgyermek mellett” - mondta el Taira-Julia Lammi. Példáján keresztül remekül látszik, hogy ha támogató környezet veszi körül a női munkavállalót, sokkal könnyebben teljesedik ki, hamarabb érvényesül, és karrierjére is pozitív hatással lesz. Alapvető probléma, hogy maguk a nők sem hiszik, hogy esélyegyenlőségben élnének. A TÁRKI által kiadott Társadalmi Riport 2018 egyik tanulmányában olvasottak alapján ezért is fordulhat elő, hogy állásinterjúkon nem mernek olyan szintű bérigényről beszélni, mint a férfiak, illetve ez lehet az oka annak is, hogy fizetésemelést is jóval ritkábban kérnek munkáltatójuktól.

Tóth-Nagy Péter, a felmérést kezdeményező Hive Creative ügyvezetője szerint, a vállalat és a szervezetpszichológus megállapításainak összevetéséből kiderül: ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a női egyenjogúság megvalósításához, szükség van valódi, jól megfogalmazott értékekre, melyekből kiderül, miért hasznos női kollégákat és vezetőket alkalmazni. Ugyanilyen fontos a támogató környezet és erőteljes visszajelzés, amelyek révén a nők elismeréshez jutnak, és meggyőződnek arról, hogy igenis van keresnivalójuk a szervezetben, és van hova tovább tartaniuk.

Tóth-Nagy Péter
Hive Creative Kft.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk

Egy 14.000 főt foglalkoztató cégnél nincs egyszemélyes siker - Szijjné Kállai Ildikó, a Spar Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője

A feszített munkaerőpiac, a kormányzati megszorítások mind komoly kihívást jelentettek a 14000 főt foglalkoztató cégnek 2023-ban. Szijjné Kállai... Teljes cikk

Kedvesség a munkahelyen: versenyelőny vagy gyengeség?

Ha egy munkahelyre gondolunk ritkaság, hogy a kedvesség, mint kitétel, esetleg jelző jut először eszünkbe. Pedig úgy tűnik a munkavállalóknak egyre... Teljes cikk