kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Ki szedi le az almát?

A hazai almatermelőknek nagy gondot okoz a munkaerőhiány: szerkezetátalakítást és technológiai fejlesztéseket javasol a magyar alma versenyképességének megőrzésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Október közepétől pedig almafogyasztást népszerűsítő kampányt indítanak - írja az MTI.

images

images

A közlemény szerint a NAK a termelőkkel és a kiskereskedelmi áruházláncokkal folytatott szakmai megbeszélésen hétfőn felhívta a figyelmet, hogy jelentősen növelni kell az étkezési alma arányát az iparival szemben. A tanácskozáson elhangzott, hogy a magyarországi fajta- és ültetvényszerkezet 25 éve csak minimálisan változott, csupán az ültetvényterület 20-25 százaléka mondható korszerűnek. Jelentős gondokat okoz a munkaerőhiány is, amit számos termelő a közfoglalkoztatás és a szezonális mezőgazdasági munka közötti könnyebb és motivált átjárással oldana meg.

A magyarországi termelők idén jelentős külföldi keresletre számíthatnak, hiszen az uniós átlagnál csekélyebb aszály- és fagykárokat szenvedtek, miközben az EU-országok várhatóan 20 százalékos terméskieséssel számolhatnak az elmúlt évekhez képest. Hozzátették, hogy a várhatóan 500 ezer tonnás magyarországi termésből 150-200 ezer tonna lehet étkezési alma, de egy elhúzódó kánikula csökkentheti ezt a mennyiséget. A belföldi piacon a Gála, a Golden, a Jonagold, az Idared, a Jonathan és a Red delicious a legnépszerűbb. A ültetvények több mint kétharmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekszik, Magyarország 25 ezer hektáros termőterülettel a hetedik az uniós országok sorában - áll a közleményben.

A kamara kiemelte: az októberben kezdődő, másfél hónapos almanépszerűsítő kampányt hét kiskereskedelmi áruházlánccal és az Agrármarketing Centrummal együttműködésben valósítják meg, hogy népszerűsítsék a jó minőségű magyar almát, megismertessék a fogyasztókkal a fajtaválasztékot és erősítsék a termelők piacait.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk