kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Hazahívná a kivándorolt tömegeket a lengyel kormány

Kampányt indít a kivándorolt lengyelek hazacsábítására a munkaerőhiánnyal küzdő Lengyelország. A siker érdekében külön jogszabályt hoz létre a kormány, hogy álláspiaci és családpolitikai támogatásokkal erősítsék a honvágyat a hazától távol szakadt lelkekben - közli a Világgazdaság.

images

Mindezek mellett állásbörzéket fognak tartani a kivándorlók célországaiban az otthoni munkalehetőségekről. Egyes számítások szerint mintegy 1,2 millió lengyel hagyta el hazáját az EU-csatlakozás óta, 20 százalékuk már nem is tervezi, hogy visszatér, míg 60 százalékuk bizonytalan a kérdésben - ez utóbbiakat kívánja meggyőzni majd a kormány.

A lépés nemcsak gazdasági szempontból indokolt, demográfiai okai is vannak, tekintve, hogy az országot elhagyók átlagéletkora 26 év - magyarázza a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk