kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Extrém tréningek - játszva építik a csapatszellemet

Szervezetszínház és legózás. Nemcsak kikapcsolódás, hanem fontos készségfejlesztés munkatársak körében. A nem mindennapos tréningek közé tartozik a kommunikációs tréningek és az improvizatív színház összeházasításából létrejött szervezetszínház, ami színpadi szerepléssel szoktatja a résztvevőket a stresszes döntéshozatali helyzetek leküzdéséhez.

Az interaktív színházi tréning során a spontán problémamegoldásra törekednek a résztvevők. A csapat rendszerint két részre oszlik: a résztvevők egyik fele az álmában látott fiktív helyzetekről, történetekről számol be. A csoport másik felének pedig meg kell jelenítenie a hallottakat. A csapat így különböző helyzetekben próbálhatja ki és bővítheti spontán probléma megoldási repertoárját, mindehhez felhasználva az improvizatív színjátszás eszköztárát. A közös munka kiértékeléséből pedig mindenki tanul.

Improvizációs tréning: küzdjük le a problémákat

Parádi József, a Szervezetszínház ügyvezetője arról számolt be: a módszert a tengerentúlon és Nyugat-Európában évek óta sikeresen alkalmazzák. A cél: topmenedzserek felkészítése spontán helyzetek és a váratlan döntési szituációk kezelésére. "Az improvizációs tréning gyógyír lehet a mindennapi problémák leküzdése során is" - teszi hozzá Parádi József. A szervezetszínház-trénereinek skálája is színes. Az ügyvezető igazgató eredeti végzettsége pszichiáter, van köztük színész és saját szakterületén MBA diplomával büszkélkedő szakember is.

A kreatív kórustréningből céges himnusz is lehet

A Szervezetszínház emellett kreatív kórustréningeket is szervez. A produkció lényege: a céges csapatok tagjai ütős hangszereken improvizálva találhatják meg a közös hangot, bontakoztathatják ki képességeiket. A cél, hogy az együtt doboló céges csapat közösen szüretelje le munkájának gyümölcsét, ráérezzen az együttműködés ízére. Az örömzenéléshez a zenei végzettség nem előfeltétel. A kellően ötletes dolgozók a tréningen megkomponálhatják munkahelyi indulóikat, amely a workshop végén önálló hanghordozóban ölt testet.

Legoépítés vezetőknek a stratégiaalkotáshoz

Elsőre meghökkentő lehet a békésen legozó felsővezetők látványa. Pedig a játék a kockákkal konkrét stratégiai tervezést takar. Az IQ Consulting workshopján részt vevők az LSP (LEGO Serious Play) módszerrel próbálják vázolni a hosszú távú céges stratégiáját. A kétnapos tréninget bonyolító vezetési tanácsadók 24 kiló legot osztanak szét a résztvevők között, és máris indulhat az építkezés.

A közös játék felszabadítja a találékonyságot

A dán és svájci szervezetfejlesztő eszköz hatékonyságát a módszer hazai meghonosítói a három dimenziós vizualizálás és a játékosság képzeletet mozgásba lendítő erejében látják. "Pozitív eredményeket érhetünk el, ha a munkában teret kap némi játékosság is. A közös építkezés innovatív, kreatív elképzelésekre sarkallja a résztvevőket, mivel a játékhoz rendszerint az önként vállalt, tét nélküli kikapcsolódást sugalló tevékenységek asszociációja társul." - világítja meg az "építő tréning" lényegét Bodor Márton, az IQ Consulting ügyfélkapcsolati igazgatója.

Építőkockákkal modellezik a cég terveit

A résztvevők helyzeteket modelleznek az építőkockákkal, amelyekből következtetések vonhatók le a cég jelenlegi és jövőbeni helyzetére vagy magukra a vezetőkre. Az építmények megfejtésére nincs általánosan vonatkozó kézikönyv; ki-ki maga értelmezi, milyen építmény milyen céges folyamatot jelképez. Az építkezést persze az alapoknál kell elkezdeni: a tréning előtt strukturált interjúk készülnek a résztvevőkkel. A tréning után a résztvevők körülbelül 50 oldalas döntés támogató tanulmányt kapnak fényképekkel, tanácsadói értékeléssel egybekötve.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk