kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ösztöndíjprogramot indít a Design Terminal

Partnereivel közösen, 2019-ben is elindítja a Design Terminal az innovatív vállalkozások képzését, az üzleti kapcsolataik bővítését és globális piacra lépésük elősegítését célzó ösztöndíjprogramot.

A jelentkező V4-es startupok közül kiválasztott négy nyertes csapat - országonként egy-egy - több mint kéthetes, térítésmentes vállalkozásfejlesztésen vehet részt májusban. A régió legjobb szakemberei közreműködnek a csapatok fejlesztésében és a startupok a térség vezető
nagyvállalatainak is bemutatkozhatnak. A program május 6-án, Budapesten indul, melyet 10 napos körút követ a további három visegrádi fővárosba, ahol a helyi üzleti és startup ökoszisztéma képviselőivel találkoznak a startupok. Budapest mellett, Pozsony is kiemelt szerepet kap az idei programban.

Az ösztöndíjprogram a Design Terminal vezetésével és partnerei, a cseh UP21, a lengyel MIT Enterprise Forum CEE és a szlovák CAMPUS közreműködésével, a Visegrádi Alap támogatásával valósul meg.

Jelentkezés a program honlapján 2019. március 31-ig lehetséges. A honlapon a részvétel feltételei és a programhoz kapcsolódó technikai információk is megtalálhatók.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk