kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Tízezer embert rúgtak ki Törökországban

Egyetemi kutatók, tanárok és egészségügyi dolgozók ezrei vannak a kirúgottak között, valamint az újságírók között is tovább folyik a tisztogatás. A közalkalmazottak a gyanú szerint kapcsolatban álltak a júliusi puccskísérlet elkövetőivel. Egy kormánykritikus lap főszerkesztőjét pedig letartóztatták.

A mostani friss kirúgáshullám legsúlyosabban az egészségügyi, az igazságügyi és az oktatási minisztériumot érintette, ahonnan 2774, 2534, illetve 2219 embert menesztettek. Továbbá a rendelet értelmében a rektorokat választás helyett ezentúl maga Erdogan nevezi majd ki az egyetemek élére a Felsőoktatási Tanács (YÖK) jelöltjei közül.

A török kormány az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített nemzetközi hálózatot teszi felelőssé az államcsínykísérletért. A török kormány a puccskísérlet leverése után rendkívüli állapotot vezetett be és törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot.

Őrizetbe vették a Cumhuriyet című kormánykritikus ellenzéki napilap főszerkesztőjét is, Murat Sabuncut és az egyik publicistáját, Güray Özt az otthonukban tartott házkutatáskor - jelentette maga az újság internetes oldalán.

A beszámolót az Anadolu török állami hírügynökség is megerősítette. A rendőrség házkutatást tartott a lap igazgatótanácsa vezetőjének otthonában is, Akin Atalay azonban külföldön tartózkodik.

A Sabah című kormányközeli napilap értesülései alapján összesen 14 igazgatósági tag és újságíró - köztük Can Dündar, a napilap korábbi főszerkesztője - ellen adtak ki elfogatóparancsot, de ő hónapokkal ezelőtt Németországba költözött. Egy további személynél - idős korára való tekintettel - csak házkutatást tartanak majd.

Az illetékes ügyészség közölte: a gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.

Törökországban az elmúlt három és fél hónapban több mint 37 ezer embert vettek őrizetbe és mintegy százezer közalkalmazottat menesztettek vagy függesztettek fel munkaköréből a júliusi összeesküvéssel kapcsolatban. Az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel az incidens után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy leszámoljon mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk