Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nyáron is egyeztetnek az egészségügyi ágazatban

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága úgy nyilatkozott: nyáron is folyamatosan egyeztetnek az egészségügyi ágazatban dolgozók béréről, juttatásairól, munkakörülményeiről - írja az MTI

images

Azt írták: a héten folytatódtak a sztrájktárgyalások az ágazati reprezentatív szakszervezetek, stratégiai partnereik és az államtitkárság között. A felek egyebek mellett megállapodtak abban, hogy az ágazati kollektív szerződés (ÁKSZ) korábban meghatározott pontjai közül a bérmegállapodásra és a béren kívüli juttatásokra vonatkozó elemekről júliusban folytatják az egyeztetéseket.

Az államtitkárság kitért arra is, hogy 2016 második felétől az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a fenntartásában lévő intézmények esetében átvállalta a szakdolgozók kamarai tagdíj fizetését, s ezt az idén is folytatja. A tárgyalások eredményeként a tagdíjátvállalás az Országos Mentőszolgálat érintett dolgozóira is vonatkozik. Így a mentőszolgálat megkezdte a 2016 második félévére befizetett tagdíjak visszatérítését dolgozóinak.

A továbbiakban folytatják a védőnők, a mentősök, a gazdasági-műszaki szolgáltatást nyújtó dolgozók helyzetének megtárgyalását, s egyeztetnek a munkavállalók egészséges és biztonságos munkavégzésének feltételeiről, illetve az őket megillető munkaruháról és védőruháról is. A tárgyalásokat július 11-én folytatják.



MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk