Megjelent: 7 éve

A 35 év feletti ápolók és a fogorvosok is külföldre mennek

Még mindig több száz egészségügyi dolgozó igényel külföldi munkavállalási engedélyt. Már nem csak a pályakezdők, hanem a tapasztaltabb, 35-49 éves korosztály tagjai is külföldön próbálnak szerencsét - írja a Magyar Nemzet.

images

Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) friss adataiból kiderül: tavaly 631-en igényeltek a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, 2015-ben ezt 707-en, 2014-ben pedig 980-an tették meg - emlékeztet a lap.

Ez tehát javulásnak mondható, de még így is több százan mennek el évente az egészségügyi szektorból. Mostanra a nővérhiány nagyobb gondot okoz, mint az orvosoké. Folyamatosan toborozzák az ápolókat, nővéreket a fővárosi és a vidéki intézmények egyaránt.

Tavaly a 35-49 évesek közül 311-en igényelték a külföldi munkavállaláshoz szükséges papírokat. Persze ez nem jelenti, hogy tényleg el is mennek, de elég valószínű, hogy a legtöbben azért igénylik a papírt.

A lap szerint a szakellátás mellett az alapellátás sincs könnyű helyzetben. Feltételezhető a számok alapján, hogy a fogorvosok közül is sokan mennek más országba dolgozni. Tavaly az ÁEEK szerint 162 magyar és 96 külföldi állampolgárságú fogorvos kérte a szükséges hatósági bizonyítványt.

Jó hír, hogy csökkent azoknak a száma, akikről feltételezhető, hogy más országban szeretnének dolgozni. 2015-ben ugyanis még 176-an kérték a bizonyítványt. Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke szerint az országban körülbelül háromszáz, tartósan betöltetlen fogorvosi körzet van. "Ha sokan döntenek úgy, hogy külföldre mennek, idővel az új belépők sem lesznek képesek feltölteni a helyeket, így egyre kevesebb közfinanszírozott ellátó lesz az országban" - mondta a Magyar Nemzetnek.

Az elnök kitért arra is, hogy áprilisban nyílt levélben fordultak Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárhoz az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozási problémái miatt. Már akkor több százan írták alá a levelet, de az államtitkárság nem tett érdemi lépéseket az ügyben, így egy esetleges sztrájk is kilátásban van.

A fogorvosoknak a fő problémát az jelenti, hogy az átlagos finanszírozás 750-800 ezer forint, miközben a költségek elérik az 1,6 milliót is. Míg a háziorvosok havi 130 ezer forintos rezsitámogatást is kaptak, ők ebből is kimaradtak. A fogorvosok közül a legtöbben az Egyesült Királyságba, Írországba és Németországba mennek.

Fotó: Pixabay
Magyar Nemzet

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk

Több száz IT szakembert keres dubaji központjába az Emirates

Az Emirates több mint 200 tapasztalt IT szakembert hív a közel-keleti metropoliszba dolgozni, köztük Magyarországról is. Teljes cikk