kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Hány hetet maradhat otthon egy apa gyermeke megszületése után?

Megvizsgálták melyik országban mennyi időt maradhat otthon egy édesapa gyermeke megszületése után. Az OECD adatai szerint Franciaországban akár fél évig is, Magyarországon inkább az anyákat támogatják - írja az Index.

A lap bemutatja az OECD eredményeit, a vizsgálatban azt nézték meg, hogy 2016-ban hány hetet maradhatott otthon egy férfi vagy egy nő a gyermekvállalás után.

Az OECD adatai szerint a francia apák kapják a legtöbb munkaidő-kedvezményt a gyermekük születése után Európában. ez akár 28 hetet is jelenthet, míg egy magyar apa 1 támogatott hétre számíthat. A hazainál kevesebbet csak az olaszok, a hollandok és a görögök maradhatnak otthon.

A franciáktól nem sokkal maradt le Luxemburg, ahol kb. 26 hetet lehet otthon egy apa, a portugáloknál 22 hetet.

A középmezőnyben van Svédország (14 hét) és Izland (13 hét), ez utóbbiban a nők is csak 26 hetet maradhatnak otthon.

A németeknél, a finneknél és az osztrákoknál 8-9 hét a támogatott, a spanyoloknál, az angoloknál, a dánoknál 2 hét.

Csehországban, Írországban vagy Szlovákiában egyáltalán nem támogatják, hogy az apák otthon maradjanak gyermekükkel.

A magyar anyáknál több szabadságot (több jogcímen összesen 160 hét) csak az észt (166 hét), a finn (161 hét) és a szlovák (164 hét) nők kaphatnak. Spanyolországban és Hollandiában csak 16 hétig maradhatnak otthon a nők.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk