kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Libás-, dinnyés- és szőlősgazda rendhagyó csereüzlete egy német képzőművésszel

Folytatja a nyáron elindított rendhagyó csereüzleteit Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A hajdúsági libatenyésztő és a békési dinnyetermesztő gazda után ezúttal egy hetet egy szekszárdi borásznál töltenek. A német alkotó ezalatt tájképet fest a gazdaságról, cserébe pedig arra kéri vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet és adjon betekintést munkájába, életébe. 

A művész-kurátor páros október 4-én (szerdán) 18 órától Budapesten, az Aurórában mutatja be a kezdeményezést, beszámol a gazdákkal való együttműködésről és a korábbi, más országokban készült „gazdafilmekből” is vetít. A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című projekt a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum nemzetközi CAPP projektjének részeként valósul meg, amely a közösségi együttműködésen alapuló művészeti munkákat támogatja.

Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor nyáron két gazdával működött együtt sikeresen: egyrészt a békési dinnyeszezon csúcsidőszakának feszültségekkel teli napjait örökítették meg, másfelől egy hajdú-bihari libatenyésztőnél az előnevelés nagy gondosságot és szakértelmet igénylő munkájába kaptak betekintést. A magyar mezőgazdaság e két szimbolikus, ám de sok kérdést is felvető
területe után, a képzőművész-kurátor páros új ágazatban és régióban keresett együttműködő partnert.



Szeptember 28. és október 4. között a sikerágazatnak kikiáltott borászattal fognak foglalkozni és szüretelni mennek a Dél-Dunántúlra, egy szekszárdi családi gazdaságba. Sokak szerint a szőlő- és borgazdálkodás érte el a rendszerváltás óta a legnagyobb fejlődést a termelési ágak közül.

A szekszárdi borvidék is ilyen sikertörténet, hiszen a rendszerváltás előtt háttérbe szorított régiónak számított, a tsz-ek idejében nem voltak önálló borai. A kilencvenes elején alakuló kispincék és családi borászatok mára már jelentős sikereket értek el, 2016-ban az Év borászát is ez a régió adta. A helyi gazdák és borkereskedők a szekszárdi borok elismertsége kapcsán többek között a szakmai alapon, önszerveződő és önszabályozó módon történő összefogás fontosságát hangsúlyozzák.

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés alapja tulajdonképpen egy csereüzlet, amelyben művészet és mezőgazdaság találkozik. Az egyhetes együttműködések alatt Antje
Schiffers az egykori „vándorfestőket” megidézve egy-egy képet fest vendéglátóinak a gazdaságukról, míg a gazdák cserébe rövid videókat készítenek a munkájukról és beszámolnak a gazdálkodásról. Az
ezekből összevágott „gazdafilmek” a gazdák szemszögéből igyekeznek megragadni az elmúlt évek, évtizedek változásait és főbb fordulatait.
Hogyan hatottak ezek a fordulatok (pl. rendszerváltás, uniós csatlakozás) a mindennapos munkájukra, életükre milyen kihívásokat és lehetőségeket jelentettek?

A művész-kurátor páros október 4-én (szerdán) 18 órától Budapesten, az Aurórában invitál beszélgetésre, ahol beszámolnak a három gazdával való együttműködésről, Antje Schiffers bemutatja a 2000-ben indult művészeti kezdeményezést, és a korábbi, más országokban készült „gazdafilmekből” is vetít.

„Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” - projektbemutató, beszélgetés és filmvetítés: 2017. október 4. (szerda) 18 óra, Auróra (1084 Budapest, Auróra utca 11.)
Angol és magyar nyelven. A program ingyenes.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek