Megjelent: 6 éve

Véget ér Hosszú Katinka és Shane Tusup munkakapcsolata

Véget ért a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup munkakapcsolata - írja az MTI.

A 29 éves bajai sportoló Facebook-oldalán csütörtökön úgy fogalmazott, "Shane-nel nem sikerült a magánéleti problémáinkat rendezni, így a továbbiakban nem az ő vezetésével készülök."

Hosszú hozzáteszi, jelenleg is folyik a felkészülése a versenyekre, miközben keresi a megfelelő szakmai hátteret a pályafutása következő szakaszára.



Shane Tusup és Hosszú Katinka házassága tavaly év végén romlott meg, az év edzőjének négyszer megválasztott amerikai szakember már a tavalyi rövidpályás Európa-bajnokságon sem volt ott tanítvány-feleségével. Hosszú - aki eddig hatszor volt az év legjobb női sportolója - márciusban azt mondta, férjével folytatják a közös munkát, s célja továbbra is a 2020-as tokiói nyári olimpia.

A 30 éves Tusup 2013-ban vette feleségül Hosszú Katinkát, akivel a 2012-es londoni olimpia után kezdett el dolgozni. Az azt követő öt évben a három olimpiai bajnoki cím mellett hat nagymedencés vb-elsőséget és összesen hét Eb-aranyérmet ünnepelhettek közösen. Hosszú nagymedencében 200 és 400 méteres vegyesúszásban is világcsúcstartó.

Hosszú a tavaly decemberi rövidpályás Eb-n versenyzett legutóbb, azt követően hónapokat hagyott ki. Idén először a Mare Nostrum-sorozatban, júniusban ugrik majd medencébe, s rajthoz áll az augusztusi, glasgow-i Eb-n is.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk