kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Az MSZP feljelentette Orbánt a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt

Feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását. A Fidesz-frakció szerint az MSZP-nek magát kellene feljelentenie, mert veszélybe sodorta több százezer ember nyugdíját - írja az MTI.

Az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament népjóléti bizottságának alelnöke a Legfőbb Ügyészség budapesti székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a feljelentést hivatali visszaélés, közfeladati helyzettel visszaélés, azaz közfeladattal kapcsolatos kötelesség megszegése, valamint csalás és hűtlen kezelés miatt teszi Orbán Viktor miniszterelnök, Selmeczi Gabriella korábbi nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott és Matolcsy György korábbi nemzetgazdasági miniszter, mostani jegybankelnök ellen.

Felidézte, hogy az Országgyűlés politikai nyilatkozatot fogadott el - fideszes többséggel - a magánnyugdíjpénztári vagyon megvédésről, amelyben garantálták, hogy egyéni számlán mindenkinek jóváírják az eddigi befizetését, garantálják annak értékállóságát és adómentességet biztosítanak mindenkinek, aki átlép az állami rendszerbe.

Korózs Lajos szerint megfenyegettek hárommillió fiatalt, mert azt mondták, aki nem lép át az állami rendszerbe, nem fog állami nyugdíjat kapni. Ennek hatására közel 2,9 millióan átléptek és mintegy háromezer-milliárd forint vagyon került át az állam tulajdonába - összegzett. Értékelése szerint a kormánypártok éveken keresztül bármit megtehettek volna, hogy garanciákat építsenek a vagyon megvédésére, de ehelyett "eltapsolták" hárommillió magánnyugdíjpénztári tag vagyonát. "Ha ebben az országban felelősséggel tartozik mások pénze után Bróker Marcsi vagy Tarsoly Csaba, akkor joggal várhatja el minden egyes magyar állampolgár, hogy a nemzeti bank elnöke, Matolcsy György is felelősséggel tartozzon ezután a megtakarítás után" - fogalmazott.

A Fidesz közleményben reagált, eszerint a magánnyugdíjpénztárak "alig néhány embernek" fizetnek nyugdíjat, a magyar állam kétmillió-nyolcszázezer embernek. Úgy folytatták: a magánnyugdíjpénztárak léte a bankok és a pénzügyi spekulánsok érdeke. Az MSZP mindig is a bankok és a spekulánsok érdekét képviselte - tették hozzá.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk