Megjelent: 7 éve

Más van a munkaszerződésemben, mint amiben megállapodtunk

Felvilágosítást szeretnék kérni azzal kapcsolatban, hogy 2017 elején elkezdtem dolgozni egy kereskedelmi egységben. Szerződést csak most kaptam, annak ellenére, hogy minden nap kértem. A szerződésben határozott időre vettek fel, de a megbeszélésen szó nem volt erről. A bérről annyit mondtak hogy kb. 70 ezer forintot fogok kézhez kapni mert ez 6 órás állás. Amikor elolvastam a szerződésem és nem értettem vele egyet (100000 forint bruttó) felhívtam a területi vezetőt. Ő azt mondta hogy a szerződésem majd meghosszabbítják, mert úgy szokták. A munkabérről meg azt az infót kaptam hogy annyit ad a cég amennyit akar. Meg hogy majd három hónap múlva kapok cafeteriát, ami sehol nem szerepelt a szerződésben. Tíz perc múlva visszahívott, hogy elmehetek! Indok nélkül megteheti mert 3 hónap próbaidő szerepel a szerződésben. Ez ügyben tudok tenni valamit a megfelelő szerveknél? Érdemes időt és pénzt áldoznom rá?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Sajnálattal hallom, ami Önnel történt. A munkaviszony alapja a munkaszerződés, melyet írásba kell foglalni. Ez a munkáltató kötelezettsége. A munkaszerződés a munkaviszonnyal kapcsolatos alapvető feltételeket határozza meg: a munkabért, munkavégzés helyét, munkakört stb. A cafetériát nem kell feltétlenül a munkaszerződésben feltűntetni, mert az nem alapbér és csak az alapbér minősül kötelező elemnek.

A probléma az, hogy amennyiben a munkaszerződést Ön eltérő feltételekkel aláírta, abban az esetben nehezen tudja bizonyítani azt, hogy eredetileg másban állapodtak meg. Amennyiben nincsen aláírt munkaszerződés, abban az esetben is felmerülnek bizonyítási problémák, hiszen nincsen mihez viszonyítani a felek elvárásait, de ott legalább a munkáltató mulasztása jobban bizonyítható.

A felmondást akkor érdemes megtámadni, amennyiben az jogellenes. Amennyiben próbaidő alatt történt a munkaviszony megszűntetése, abban az esetben a munkáltató viszonylag könnyű helyzetben van. Amennyiben ugyanakkor a leírtakat bizonyítani tudja, abban az esetben a joggal való visszaélés tetten érhető lenne. A munkaügyi per azonban biztosan évekig fog tartani, a kimenetele pedig sok tényezőtől függ.

Javasolom, hogy vegye fel a kapcsolatot valamelyik szakszervezettel vagy pedig a Jogpontok Hálózattal.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk