Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

London nem tudja kijátszani a munkavállaló-kártyát

Csalódnia kellett Londonnak, amely egyfajta adu ásznak szánta az uniós munkavállalók Nagy-Britanniában maradását a Brexit után. Egyre kevesebben érkeznek a szigetországba, és mind többen távoznak onnan vagy fontolgatják ezt - írja az MTI.

images

images

Kiss István a Századvég vezető kutatója az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta a legfrissebb, idei első negyedéves adatok szerint harminc százalékkal csökkent az uniós tagállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók száma, ugyanakkor nem tudni, hányan hagyták el az országot vagy tervezik ezt. Egyes szakmákban ennél is nagyobb a visszaesés, a korábbinak a tizedére zuhant az oda dolgozni érkező ápolónők száma - tette hozzá.

A szakértő hangsúlyozta: az érintetteket az bizonytalanítja el, hogy a Brexit után milyen feltételekkel maradhatnak a szigetországban. Az sem mindegy, hogy melyik időpont előtt érkezettek kaphatnak majd ötéves ott tartózkodás után letelepedési engedélyt, hiszen a kint élő magyarok többsége 2012-13 táján érkezett Nagy-Britanniába - mondta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk