kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem egyszerre vezetik be a Nemzeti Alaptantervet

Az első és az ötödik évfolyamon biztosan bevezetik az új Nemzeti alaptantervet (NAT) 2020-ban, a kilencedik évfolyamon azonban várhatóan csak 2021-ben. Ha ez megvalósul csökkenne a tanárok óraszáma és emelkedne a fizetésük - írja a Magyar Nemzet.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ (KK) elnöke elmondta a Magyar Nemzetnek valamennyivel csökkenni fog a diákok óraszáma, de nem jelentősen. Egyes tantárgyakhoz nem kötelező óraszámot kapcsolnának, hanem maximumot. De ennél kevesebb idő alatt is el lehet végezni majd az adott tantárgyat.

Az is újdonság lesz, hogy a szabadon választható órakeretet sem kell feltétlenül megtölteni.

A KK elnöke hozzátette: a minisztériumi egyeztetéseken szó van a pedagógusok heti kötelező óraszámáról is. A tanári szakszervezetek szeretnék, ha visszaállítanák a korábbi fix 22 órát. „A heti 22 ideális, de több szempontból elérhetetlen. A saját javaslatom ezzel kapcsolatban, hogy amíg nem nyúlunk a NAT-hoz, addig nem érdemes változtatni, mert ugyanezt az óratömeget így is, úgy is le kellene tanítani, legfeljebb túlórában. Ha a NAT szerinti tanulói óraszámcsökkentés megvalósul, akkor lejjebb vihető a tanárok óraszáma is” - idézi Hajnal Gabriellát a lap.

"Van olyan javaslat is, hogy a pályakezdők bérét emeljük, főiskolai végzettség esetén 220 ezer forintra, az egyetemi diplomások pedig 230 ezer forintos kezdőbérről induljanak, a jelenlegi 195 és 203 ezer helyett" - magyarázta Hajnal Gabriella.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk