kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A közösségi média szerepe az X, Y, és a Z generációs munkavállalók toborzásának és kiválasztásának folyamatában

2016 legjobb HR témájú dolgozata kategóriában Burján Nóra nyerte a HR Oscart. A dolgozat azt vizsgálta, hogy elsősorban milyen csatornákat használnak az álláskeresők, mit gondolnak a kiválasztási folyamatok hosszáról, illetve arról, hogy hogyan építik fel magukat a cégek, elsősorban a közösségi oldalakon; és mindez milyen viszonyban van azzal, hogy az álláskeresők melyik generációhoz tartoznak.

Dolgozatomban kérdőívvel vizsgáltam, hogy az álláskeresők ismerik e egyáltalán az álláskereséshez használható csatornákat és, hogy használják-e ezeket, továbbá, hogy a különböző korcsoportba, generációkba tartozó munkavállalók között mutatkozik-e szignifikáns különbség, továbbá azt is, hogy mi fontos manapság ahhoz, hogy a munkavállaló elköteleződjön egy cég irányába és mi a beválás záloga - mondta Burján Nóra HR tanácsadó, Szent István Egyetem.

Az első állításom, miszerint különbség van a generációk között az álláskeresési csatornákban, teljesen elbukott. Egyértelműen kiderült, hogy generációtól függetlenül mára már a közösségi média nagy szerepet tölt be az aktív korúak mindennapjaiban, kezdve a személyes kapcsolatok ápolásától egészen a munkavállalásig, álláskeresésig és a vállalatok vonzó munkahellyé tételéig.

A második, miszerint manapság a munkáltatók az Employer Brandinget a közösségi médiára élezik ki, beigazolódott. A kitöltők őszintén nyilatkoztak arról, hogy mi fontos számukra, mi tántorítja el őket, ha munkahelyet választanak, ebből is láthattuk, hogy a cég jó hírneve, presztízse manapság mennyire felértékelődött.

A harmadik viszont, hogy a hazai cégek nagy része a jó munkatársakért folytatott versenyt miatt a kiválasztási folyamatait lerövidítette, csak részben lett igaz, mivel próbálnak gyorsan reagálni, viszont a körök számából egyelőre nem hajlandóak engedni, holott a kitöltők nagy százalékban azt nyilatkozták, hogy a hosszú folyamatokat nem várják meg, legyen szó bármilyen állásról is.

Ami igazán érdekel, hogy a különböző generációk álláskeresési szolkásai hogy hogy nem térnek el egymástól? Alapvetően az a kérdés, hogy a 20-as éveinek elején járók és a 30-as éveik végéhez közeledők is pont úgy és ott keresnek állást? Ennek mi az oka?

A kutatásban résztvevők mindegyike használta már az internetet álláskeresés, illetve jelentkezés céljából, természetesen, az idősebb generációknál azért még mindig megjelennek az offline csatornák is. Emellett elég sokatmondó az is, hogy hol néznek utána a lehetőségeknek, szervezeteknek, erre a kérdésre a kitöltők közül 471 fő első körben valamilyen online felületet említett meg. Szintén generációtól függetlenül a kitöltők 87%-a ráadásul jobban bízik az internetes hirdetésekben. Akik az offline hirdetéseket nagyobb százalékban veszik biztos és megbízható forrásnak, a Baby boomerek (generációjuk köréből 20%-kal) és meglepő módon a Z generációs tagjai (18%).


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A közösségi média szerepe az X, Y, és a Z generációs munkavállalók toborzásának és kiválasztásának folyamatában
2. oldal - Tehát a helye, az mondhatni ugyanaz, a mikéntje, módja azonban más.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk