Megjelent: 6 éve

A vezetőnek is megtartó erőnek kell lennie

A Pannonjob Kft. szervezésében a immár hagyományosan Dunántúl egyik legjelentősebb HR szakmai rendezvényére került sor szeptember végén Székesfehérváron, több mint 150 szakember részvételével. A tartalmas program ezúttal is a HR szakemberek számára igen jelentős témákat ölelt fel.

A munkajog minden HR területtel foglalkozó szakember számára folyamatos kihívásokat és fejlődési területet jelent, ezért rendkívül fontosak a gyakorlati példák, esettanulmányok, melyekről Dr. Pál Lajos előadásában hallhattak a résztvevők.

A program az igen aktuális, adatvédelmi szabályozás témakörével folytatódott, ahol Dr. Bölcskei Krisztián beszélt az aktuális szabályozásokról és a várható változásokról.

Délután a HR hatékonysága és a HR-es szakemberek személyes fejlődése témaköröké volt a főszerep. Több igen színvonalas előadás is elhangzott, melyben különös hangsúly került a vezetői szerepkörökre, mintázatokra, különösen a megtartó szerepre.

Gácsi Anna, a Pannonjob tapasztalt trénere és szakmai vezetője előadásában több oldalról is megvilágította a vezetői működés kihívásait, közöttük hangsúlyosan, az egyik legnagyobb kihívásra, a szervezeten belül a fluktuáció csökkentésére, azon belül is a munkatársak megtartására fókuszálva. A személyes fejlődés biztosítása minden szervezet számára elengedhetetlen, hogy a versenyképességét megőrizze ebben gyorsuló világban. Soós István szakpszichológus előadásában a HR vezetőké és szakértőké volt a főszerep, hiszen számukra igen fontos és nélkülözhetetlen a több oldalról történő nyomás ellenére a folyamatos hatékonyság megtartása, a szervezet támogatása, a szervezeti szinten megjelenő stressz felismerése, a stresszfaktorok feltérképezése és különféle stresszkezelési technikák átadása, ebben adott gyakorlati támogatást előadása során Soós István szakpszichológus.

Az országosan jellemző munkaerőhiány, az egyre kevesebb jelentkező, és a szinte minden céget érintő magas fluktuáció nagyban hozzájárult, hogy a cégek számára a vezetői munkában kiemelt szerepet kapjon a people management. A munkavállalók integrálása, megtartása és motiválása kiemelt szerepet jelent a vezetői működésben. Éppen ezért a vezetők kiválasztása során is nagy hangsúly helyeződik a kompetenciák mérésére és később a kiválasztott vezető fejlesztésére. A vezetők akár belső, akár külső toborzása során a megfelelő jelölt kiválasztása 60%-ban, míg célirányos fejlesztése, finomhangolása 40%-ban járul hozzá, hogy munkájában valódi megtartó vezetőként működjön - mondta el Molnár Attila a Pannonjob ügyvezetője, aki maga is gyakorlott tréner, és igen nagy rálátással bír a közép és felsővezetők működésére. Molnár Attila előadásában kitért a kiválasztás egy igen hatékony módszerének, az Assesment Center (értékelő központok) szélesebb körű használatának előnyeire, az abban rejlő lehetőségekre, melyet egyre több cég alkalmaz a vezetők külső és belső kiválasztására, egyéni fejlesztési irányaik meghatározására. Egy-egy ilyen értékelő központ megtartása azonban igen alapos felkészülést és szakértői munkát igényel, hiszen egyszerre több szimulációs gyakorlat segítségével több kompetenciát is vizsgálnak több jelölt együttes részvétele mellett.

A személyes hatékonyság fenntartása és növelése nem csak a vezetők nélkülözhetetlen célkitűzése, a mai rohanó világban a tudatos jelenlét mindenki számára alkalmazható technika, melyre Dr Szondy Máté előadásában hasznos és gyakorlatias tanácsokat, eszközöket kaptak a rendezvény résztvevői.

A régió HR szakemberei számára ez a szakmai rendezvény a tartalmas előadásokon túl, ismét kiváló alkalmat nyújtott kapcsolatépítésre, gyakorlati tapasztalatcserére.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? Itt a lista

Továbbra is két multinacionális cég dominálja a magyarországi munkaerő-közvetítést: vezet a Hays, második szorosan mögötte a Randstad, míg... Teljes cikk

Sofőrből konyhai kisegítő: thai karriertörténet Magyarországon

Amikor a világ másik feléről veszünk fel munkavállalókat, és hónapokat várunk rá, biztosítékokat keresünk. Ez természetes, és ezért is... Teljes cikk

Megtaláltam az utódomat: toborzási esettanulmány

Lévai Balázs a magyar diákokat a külföldi felsőoktatásra felkészítő Engame Akadémia alapítója fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy átadja a... Teljes cikk