Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

Utazás a főnök elméjében

Hogyan válhat egy vezető másképp gondolkodóvá? Úgy, hogy megújulásából a cégének, családjának és tágabb közösségének haszna legyen? Sűrű sötét erdőn át, fejben meg gyomorban dől el, hogyan lehet átlépni az én-ből a mi-be. Az 5. HR Piknik előadóinak érdeklődése elsősorban az emberi agy megreformálása körül forgott.

A lázadó, kíváncsi agy feltekerése az alapja a megújulásnak, no meg erő is kell annak, aki felfedező útra indul, és szív, hogy a mindennapjainak része legyen, átszínezze a gondolatait, mert csak akkor történik meg a változás. Erről beszélt az 5. HR Piknik bemelegítő előadásában Kiss Péter, a HR Piknik szervezője, a Restart alapítója.

Folyamatos „üss vagy fuss” harc van a vezetők életében, ahogy a középvezetőknél is, ott sincs empátia, együttműködés. A beosztottak a topok és a vezetők között őrlődnek, velük nem foglalkoznak, őket nem tudják megtartani, így vágyálom, hogy az ügyfél elégedett legyen - vázolta a problémát Krajcsó Nelli mindfulness meditációs tréner, a Slow Budapest vezetője. Tréningjeiken a keleti meditáció meghonosításával megtanulják, hogyan lehet megérkezni az „itt és most”-ba, hogy tudatában legyenek, ami éppen történik velük gondolatok - testérzetek - érzelmek terén. Erre a jelentudatosság vagy tudatos jelenlét elsajátítására fejlett agyunk miatt van szükség, mert a tervezés, analízis során előre átéljük a stresszeinket, amik nem is biztos, hogy megtörténnek, vagy a régieket elevenítjük fel. Krajcsó Nelli szerint folyamatosan tápláljuk a stresszünket, ami az okosságunk miatt van.

A lázadókra és a másképp gondolkodókra kíváncsi közönség a Bardo Consulting képviseletében Sárvári György coach, tanácsadótól hallhatta azt a meglepő kijelentést, hogy a második agy a gyomor és a bélrendszer, mivel innen jönnek az érzékelés, az érzések, az agyé pedig a döntés. Bajt okoz, ha nincs kapcsolatuk egymással. Érdekes történettel világította meg, miért. Egy a munkatársaival állandóan harcban álló - különben elismert - vezető a családja problémáira is érzéketlen maradt, aztán mindkét területen beütött a válság.

Sárvári GyörgySárvári György (ilumzphoto)
Sárvári ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy két film fut az életünkben. A külső film, ami elnyomja a belső filmet, amik mi vagyunk. A külső film akciófilm, a belső elmosódott, homályos, mint egy művészfilm. Erre nehéz rákapcsolódni. Egy karriertörténetben is. Az említett vezetőnél szó sem volt erről a belülről vezéreltségről. Arra példa az élete, hogy a külső film követése a csúcsra visz, miközben a családi és munkatársi kapcsolat zéró lesz. A szakember elmondta, hogy a belső filmre átkapcsolás nem megy azonnal. A belső vezéreltség eléréséhez észre kell venni a problémamezőt, amit a kívülről vezéreltség hoz létre. Az ilyen, kívülről vezérelt ember összeomlása elkerülhetetlen.

Összegzésként elmondta, hogy a külső film a múltról szól, a belső film a jelen: „De a jelen nehezen megragadható valóság, ahhoz fel kell ébredni, hogy észrevegyem. A jelen az ébredésről szól, arról, hogy a meleg ágyból ki kell lépni a hideg valóságba. De ez a jó.”

A HR Pikniken nagy tetszést arató Gerendai Károly élő interjút hamarosan közöljük.



Én-ből mi-be



Bite Barbara és Tóth Annamária, a Coaching Teamtől azzal nyitottak, hogy a frissen kinevezett vezetők 60%-a nem kap képzést és elveszíti az elköteleződését. Akadémiát indítottak, ahol e célcsoporttal a klasszikus vezetői dilemmákat járják körül: fejlesztik önismeretüket, és azt, hogy annak tudatában vezessenek, van egy csapatuk. Fókuszuk: „Légy az a vezető, akivel mindenki szívesen dolgozik”. Bite Barbara 25 évesen lett vezető, s elmondta, nem volt könnyű azzá válni, még akkor se, ha kellő karizmánk van, hatunk másokra, és meg akarjuk váltani a világot.

Bite szerint a vezető döntését meg kell, hogy határozza, hogyan hat a csapatára. A Yale kutatása szerint a csapatban létezés ott van az első háromban, amikor azt kérdezték a fiataloktól, hogyan szeretnének dolgozni. „A vezetés nem fontos, az igen, hogy tartozzunk valakikhez” - tette hozzá Tóth Annamária.

Bite Barbara és Tóth AnnamáriaBite Barbara és Tóth Annamária (ilumzphoto)
Abból lesz vezető, aki valamiben jó, de ettől még nem lesz igazi vezető. „Halljam meg az embereimet, és merjem megmutatni a sebezhetőségemet” - emelték ki. Egy vezetőnek el kell fogadnia, hogy az emberekkel együtt gondolkodjon, és azt is megmutassa, hogy lehet bár, nem tud mindent az adott szakterületen, de értük dolgozik. A HR Piknik előadópárosa szerint ma már elkerülhetetlen tény, hogy egy vezető átlépjen az én-ből a mi-be.

„Mágikus ereje van annak, hogy az ember a tökéletlenségét mutatja. Ez hihetetlenül nehéz volt nekem, tökéletlen emberként megmutatni magam” - mondta előadásában Joós István tanácsadó. Emberi, vezetői életútját látványosan mutatta be újabb és újabb szimbólumokkal jellemezve, míg eljutott idáig: „Ha én törzsként állok ki, jönnek a többiek, az ágak, támaszkodnak rám, csomó mindenben.” Így talált rá a fordított háromszögre, amelynek alsó szöge a vezető, aki tart, stabil, és automatikusan csatlakoznak hozzá mások. Szerinte erre nagy rendszer építhető, vagyis sokan csatlakozhatnak hozzá.

Joós javasolja, hogy tegyük fel a kérdést: Mi lelkesít? Arra van szükség, mert az érdek nem elég. Lehet valaki úgy sikeres, hogy boldog közben. El lehet jutni az arrogáns diktátortól a jó emberig. A sikerhez kell egy ügy (amiben részt akarok venni), hit (én képes vagyok rá, és mások hite támogat), felvállalt emberség (tökéletlenség, amivel ott tudok lenni.)


Építsük ki szervezetünk innovatív agyát



A cégek, már ha jól működnek, akkor teljesítménymotorok. Ezek látnak el minket, ők termelik a pénzt, ezért nélkülözhetetlenek, de nem innovatívak. Az innovációs motorok ezek ellentétei: dinamikusak, rugalmasak, áttörő innovációra képesek, gyorsak, kísérletezők, agilisak - mondta el Varga Renáta az LHBS képviseletében.

Hogyan válhatunk egyikről a másikra? A tanuló agyat kell beindítani, és külön kell kezelni, ez lesz az innovációs motor, amely egy külön dedikált csapatot jelent a cégen belül. Így mindenki azt adja, amit a legjobban tud: az innovációs motor pl. az új üzleti modellt, innovációt. A teljesítménymotor az erőforrásokat, menedzsmentet, a fókuszt.

Amíg ebben vannak, az innovációs motor munkatársai más területen nem dolgoznak, utána térnek vissza a teljesítménymotorba. Varga Renáta egy lehetséges erőforrás elosztást is ajánlott ehhez. 70% a mostra, vagyis a bejáratott és sikeres üzleti modellre; 20% az újra: fejlődő lehetőségekre, induló kezdeményezésekre, végül 10% a teljesen új üzleti modellekre. „A szervezet kísérletező agya át kell, hogy szivárogjon a teljesítménymotorba, a szervezet működtető agyába” - összegezte előadásában.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Utazás a főnök elméjében
2. oldal - Vegyél fel magadnak egy saját hóhért
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk