kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Évente 2000 munkavállalót képeznek majd itt

Új oktatási központot adott át a Magyar Telekom Budapesten, a beruházás 400 millió forintból valósult meg, a főváros IX. kerületében épített új oktatási központ évente 2 ezer munkavállaló képzését teszi lehetővé - írja az MTI.

A képzésekre a cég évente körülbelül 30 millió forintot fordít, az épületben többek között 12 tréningtermet, műszaki- és gyakorlótermeket és oktatói szobákat alakítottak ki.

A Magyar Telekom tájékoztatása szerint a jövő munkahelyekeit az együttműködés, a tudásmegosztás, a találkozás színtereként képzelik el, így a munkakörnyezetet is ennek megfelelően alakítják ki.

A közlemény idézi Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettest, aki szerint az intézmény működésétől a vállalaton belüli tudásbázis egységesítését várják.

Friedl Zsuzsanna humánerőforrás vezérigazgató-helyettes elmondta: a központ többek között szakmai alapképzések, nyelvi képzések, készségfejlesztések és tréningek lebonyolítását is lehetővé teszi.

Az épület a vállalat új, 2018 második felére felépülő, közel 60 ezer négyzetméteres központjának közelében áll majd, nemzetközi elismertségét pedig az is jelzi, hogy a Deutsche Telekom kiválasztási és értékelő központot üzemeltet majd itt - áll a közleményben.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk