Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Változik több, a családokat érintő jogszabály

Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével: nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed maximális összege, a gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedi - írja az MTI.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) összefoglalója szerint nő a gyed, valamint a diplomás gyed összege, és utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.

Növekszik a kétgyermekesek családi adókedvezménye



Az érintett 330 ezer kétgyermekes család már havi 35 ezer forintot tud megspórolni azáltal, hogy terheik további havi 5 ezer forinttal mérséklődnek.

Egyről két évre, a duplájára emelik a diplomás gyed időtartamát, így akár 1,5 millió forintnyi többlettámogatást is kaphatnak azok, akik az egyetem, főiskola alatt, vagy annak elvégzése után egy éven belül vállalnak gyermeket.

Több pénzt kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti emberek gondozását, ápolását végzik. Az ápolási díj alapösszege öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk