Megjelent: 6 éve

Több, mint 1 millió munkaórát dolgoztak a közmunkások 2017-ben

2017-ben jelentősen nőtt azoknak a száma, akik bírósági döntés értelmében végeztek közmunkát. 2016-ban 62 349 ember végzett büntetésből ingyenmunkát, tavaly már 73 147 ember 1,37 millió órában - derítette ki a Világgagzdaság.

2017-ben 47 500 olyan személy rótta le tartozását a közigazgatásban, aki vagy szabálysértést követett el, vagy büntetőeljárásban ítélték el - írja a lap.

A Világgazdaság számításai szerint egy munkaóra legalább 725 forint volt tavaly, ezzel számolva legalább 990 millió forint bérnek megfelelő közérdekű munkát végeztek 2017-ben.

Szabálysértést elkövetők számára a közmunka napi 4 és maximum 8 órában végezhető, havonta legalább 24 óra. Büntetőeljárásban elítéltek esetében naponta minimum 4, maximum 12 óra lehet az időtartam, de a heti 48 órát nem haladhatja meg. Munkaviszony nem létesül a foglalkoztatásra.

Közmunka végezhető helyi önkormányzatnál, állami és önkormányzati oktatási, szociális és egészségügyi intézménynél, központi költségvetési szervnél, sőt egyházi intézménynél is. Sok közmunkás dolgozik vízitársulatnál, erdőgazdaságnál, szociális szövetkezetnél vagy éppen vasúti pályahálózatot működtető cégnél.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk