kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

1988. évi I. TÖRVÉNY a közúti közlekedésről- A külföldi rendszámmal ellátott járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó sajátos szabályok

A külföldi rendszámmal ellátott járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó sajátos szabályok

Tv. 25/B. § (1) A közúti forgalomban a 25/A. § a) és b) pontjában meghatározott gépjármű a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt, amennyiben:
a) az üzemben tartója e törvény rendelkezései szerint belföldi üzembentartónak minősül vagy
b) vezetője Magyarország területén lakóhellyel rendelkezik.
(2) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni, ha
a) az üzemben tartó olyan nem természetes személy, amely rendszeres tevékenységét a külföldön bejegyzett telephely (fióktelep) szerinti országban végzi,
b) a jármű tulajdonosa a jármű forgalomba helyezését a közlekedési igazgatási hatóságnál már kezdeményezte.
(3) A (2) bekezdés b) pontja alkalmazása során forgalomba helyezés kezdeményezésének minősül a jármű származás ellenőrzési nyilvántartásba vétele is.
(4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a járművezető
a) szokásos tartózkodási helye nem Magyarország területén van,
b) a járművet - hat hónapon belül összességében - 30 nap időtartamot meg nem haladóan használja Magyarország területén és a használathoz az üzemben tartó a jármű birtokba adása időpontjának, továbbá a használati jogosultság időtartamának megjelölését is tartalmazó okiratba foglalt nyilatkozatával hozzájárult, vagy
c) a belföldön használt járművet a külföldi üzemben tartójától rendszeres munkavégzéséhez kapta használatra,
d) a regisztrációs adóról szóló törvényben meghatározott gépjárműflotta-üzemeltető külföldi rendszámú gépjárművét vezeti, amennyiben a regisztrációs adóról szóló törvény alapján a gépjárműre a regisztrációs adót megfizették.
(4a) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a következő feltételek fennállásának ideje alatt és az azt követő 30 napig, ha a járművezető vagy az üzemben tartó
a) magyar költségvetési szerv hivatalos célú külföldi kiküldetésben lévő dolgozója vagy a vele közös háztartásban, a kiküldetés teljesítésének helyén élő közeli hozzátartozója, illetve
b) az Európai Unió intézményeinél - vagy olyan nemzetközi szervezetnél, amelynek Magyarország is tagja - tisztséget betöltő, vagy az e szervezetekkel munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy vagy vele közös háztartásban - a tisztség betöltésének vagy munkavégzés helyén - élő közeli hozzátartozója.
(4b) A (4a) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása a kiküldő szerv által kiállított, illetve az Európai Unió intézményével vagy a nemzetközi szervezettel való kapcsolatot igazoló - eredeti nyelven kiállított - közokirattal igazolható.
(5) A (2) és (4) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását az ellenőrzés során a jármű üzemben tartója, valamint a jármű vezetője magyar nyelvű, vagy magyar nyelvű hiteles fordítással vagy hiteles fordításnak nem minősülő egyszerű fordítással is ellátott közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal köteles igazolni.
(6) Az ellenőrző hatóság az (1) bekezdésben meghatározottak megsértéséről a jármű hatósági engedélyében feltüntetett, a jármű tulajdonosára és az üzemben tartójára vonatkozó adatok, valamint a jármű azonosító- és műszaki adatainak továbbításával értesíti az állami adóhatóságot is.
(7) Az ellenőrző hatóság a külföldi rendszámmal ellátott gépjármű közúti ellenőrzése során a közigazgatási bírságnyilvántartásban rögzíti a 21/D. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott adatokat, ha a jármű használata a (4) bekezdés b) pontjában meghatározottak alapján történik.
Tv. 26. § A járműállomány zavartalan üzemeltetése érdekében hazai gyártású járműveknél a gyártó, importból származó járműveknél az importáló feladata
a) a járművek alkatrészekkel, felszerelésekkel és tartozékokkal való ellátása,
b) a vevőszolgálati javítóhálózat megszervezése,
c) a műszaki dokumentáció rendelkezésre bocsátása,
d) a szakemberek részére típusismereti képzés és továbbképzés,
e) a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendeletben meghatározott, a gyártókra vonatkozó kötelezettségek teljesítése.
Tv. 27. § (1) A járműjavítási és karbantartási, valamint a bontási tevékenység (a továbbiakban együtt: járműfenntartó tevékenység) végzésének feltételeit, a javításhoz, karbantartáshoz, illetve a bontáshoz szükséges eszközöket, berendezéseket és alkalmazott technológiákat, illetőleg a járműjavításhoz felhasznált alkatrészekre, felszerelésekre, tartozékokra, valamint a tüzelő- és kenőanyagokra vonatkozó minőségi követelményeket a miniszter rendelete határozza meg.
(2) Aki járműfenntartó tevékenységet kíván folytatni, köteles e szándékát a közlekedési hatóságnak bejelenteni.
(3) A (2) bekezdést a szolgáltatásnak a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő ellátására is alkalmazni kell.
(4) A hulladékká vált jármű bontását a környezetvédelmi hatóság által kiadott veszélyes hulladékkezelési tevékenység végzésére jogosító engedéllyel is rendelkező járműfenntartó (a továbbiakban: regisztrált bontó-hulladékkezelő) végezheti. A (2) bekezdés szerinti bejelentést a veszélyes hulladékkezelési tevékenység engedélyezése iránti kérelemmel egyidejűleg a környezetvédelmi hatóságnál is meg lehet tenni, amely a bejelentést haladéktalanul továbbítja a közlekedési hatósághoz.
(5) A hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó hulladékká vált jármű bontásához a jármű tulajdonosának kérelmére a közlekedési hatóság által kiadott egyedi engedély szükséges. A regisztrált bontó-hulladékkezelő - a közlekedési hatósággal kötött megbízási szerződés alapján - a bontási engedély kiadását megelőző vizsgálatban közreműködik. A jármű forgalomból történő végleges kivonását csak a bontási engedély jogerőre emelkedését követően lehet elvégezni.
(6) A járműfenntartó tevékenység tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság feladatait a közlekedési hatóság látja el.
Tv. 27/A. § (1) A menetíró készülék
a) beépítését, vizsgálatát, javítását végző szakemberek,
b) beépítését, vizsgálatát, javítását végző járműfenntartó szervezetek,
c) gyártását végző szervezetek, valamint
d) beépítését végző jármű-gyártók
tevékenységét a közlekedési hatóság engedélyezi és rendszeresen ellenőrzi az engedély kiadására vonatkozó szakmai feltételek teljesítését. A menetíró készülék kezeléséhez kapcsolódó eljárások ellenőrzését két évente kell elvégezni. Az ellenőrzések előzetes bejelentés nélkül is elvégezhetőek.
(2) A tachográfokra vonatkozó uniós rendelet követelménye alapján az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szakemberekkel és járműfenntartó szervezetekkel szemben támasztott részletes feltételeket a miniszter rendeletben határozza meg.
(3) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szakemberek, járműfenntartó szervezetek és a velük kapcsolatban álló közúti áruszállítást végző vállalkozások közötti összeférhetetlenség megelőzése érdekében a közlekedési hatóság rendszeres, átfogó ellenőrzéseket végez, melynek szabályait a miniszter rendeletben határozza meg.
(4) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szakemberek és járműfenntartó szervezetek részére kiadott engedélyt a közlekedési hatóság visszavonja, amennyiben nem tesznek eleget az engedély kiadására a tachográfokra vonatkozó uniós rendeletben, valamint e törvényben és ennek végrehajtására kiadott rendeletekben meghatározott követelményeknek.
(5) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott járműfenntartó szervezetekről, az általuk végzett tevékenységről a közlekedési hatóság nyilvántartást vezet.
(6) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szakemberek és járműfenntartó szervezetek jegyzékét, a rájuk vonatkozó adatokat és a részükre kiadott tachográf kártyák jegyzékét a közlekedési hatóság évente az Európai Bizottság részére megküldi.
Tv. 27/B. § (1) A menetíró készülék beépítését, vizsgálatát, javítását végző szakemberek képzését, továbbképzését szaktanfolyam keretében a közlekedési hatóság engedélye alapján, a tachográf gyártó hazai képviseleti jogosultságával rendelkező szervezet végezheti. A szaktanfolyami képzésre és továbbképzésre a 18. § közúti járművezető képzésre, továbbképzésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) A közlekedési hatóság a menetíró készülék beépítésére, vizsgálatára, javítására vonatkozó tevékenység folytatásához engedéllyel rendelkező szakemberekről névjegyzéket vezet. A névjegyzék - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl - tartalmazza a következő adatokat:
a) természetes személyazonosító adatok,
b) engedélyes lakcíme és elérhetőségei (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím),
c) továbbképzésen történt részvétel időpontja,
d) képesítő okmány száma, a kiadás dátuma,
e) a névjegyzéket vezető közlekedési hatóság megnevezése,
f) a névjegyzékbe vétel száma, időpontja, valamint
g) a névjegyzékbe vételt igazoló okmány száma, kiadás dátuma.
(3) A (2) bekezdés szerinti névjegyzék a (2) bekezdés c)-g) pontjában szereplő adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.
(4) A névjegyzék adatai közül az engedéllyel rendelkezők családi neve és utóneve, születési családi neve és utóneve, a névjegyzéket vezető közlekedési hatóság megnevezése és a névjegyzékbe vételt igazoló okmány száma, valamint a kiadás dátuma nyilvánosak.
(5) A menetíró készülék beépítésére, vizsgálatára, javítására jogosult szakember a névjegyzékbe vétele érdekében kérelmében a (2) bekezdés a)-d) pontjában szereplő adatokat nyújtja be.
(6) A közlekedési hatóság a 27/A. § (1) bekezdés szerinti engedélyt visszavonja és a szakembert a névjegyzékből törli, ha
a) az engedélyezés feltételei nem állnak fenn,
b) a névjegyzékbe felvett személy elhalálozott,
c) a névjegyzékbe felvett személy ezt kérelmezi, vagy
d) a tachográfokra vonatkozó uniós rendeletben meghatározott rendelkezéseket súlyosan vagy ismételten megsérti.
(7) A (6) bekezdés d) pontjában meghatározott esetben a névjegyzékből való törlés legfeljebb 2 éves időtartamig történhet.
Tv. 28. § (1) A járművek környezetszennyezését a közlekedési hatóság az időszakos vizsgálat keretében elvégzett rendszeres környezetvédelmi felülvizsgálat keretében, valamint közúton és a jármű telephelyén végzett mérésekkel ellenőrzi.
(2) A Tv. 28. § (2) bekezdését a 2009: CIX. törvény 47. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.
(3) A gépjárművek tüzelőanyag-fogyasztásának és üvegházhatást okozó gázkibocsátásának széles körű ismertetése, az új személygépkocsik vásárlóinak környezetvédelmi szempontból kedvező irányú befolyásolása érdekében a közlekedési hatóságnak a típusbizonyítvány (22. §) alapján, vagy járműsorozatban történő behozatal keretében megvalósuló forgalombahelyezés előtt meg kell állapítania a személygépkocsik külön jogszabályok szerint mért tüzelőanyag fogyasztását és szén-dioxid kibocsátását.
(4) A közlekedési hatóság évente legalább egyszer kiadvány formájában közzéteszi a forgalmazott új személygépkocsik hivatalos tüzelőanyag fogyasztási és szén-dioxid kibocsátási adatait, illetve ezeket - az időközben megjelenő gépjárműtípusok esetében - térítés ellenében rendelkezésre bocsátja.
Tv. 28/A. § (1) E törvény rendelkezéseit a Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyarország területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok Magyarországon szolgálatot teljesítő állományának tagjaira (a továbbiakban: külföldi állomány), valamint azoknak a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló 2011. évi XXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében meghatározott hozzátartozójára az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A külföldi állomány tagja, valamint az (1) bekezdés szerinti hozzátartozója a saját tulajdonában lévő, és a saját részére, vagy hozzátartozója személyes használatára - szolgálati célú tartózkodása idejére ideiglenesen - behozott gépjárművét (a továbbiakban: külföldi állomány gépjárműve) külföldi hatósági engedéllyel és jelzéssel is használhatja Magyarország területén.
(3) Ahol e törvény vagy a közúti közlekedési igazgatásról szóló jogszabály lakóhelyet, lakcímet vagy tartózkodási helyet említ, ott a külföldi állomány tekintetében az igazolt elhelyezési helyet is érteni kell.
(4) A Tv. 28/A. § (4) bekezdését a 2013: XVII. törvény 9. §-a hatályon kívül helyezte.
R. 19. § (1) A járművek által keltett zajhatást, légszennyezést a rendőrhatóság és a közlekedési hatóság műszeres vizsgálattal a közúti forgalomban és az üzemben tartó telephelyén ellenőrizheti.
(2) A megengedett zajszintet és légszennyezési határértéket túllépő járművek ellenőrző mérés céljából a mérőállomásra rendelhetők be
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk