kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

100 új munkahelyet teremt a csomagolóanyag-gyártó üzem

A német Edelmann magyarországi leányvállalata, az Edelmann Hungary Packaging Zrt. 3,15 milliárd forint beruházással bővíti zalaegerszegi csomagolóanyag-gyártó üzemének kapacitását - írja az MTI.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, a 100 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány 786,9 millió forint támogatást ad. Új gépeket, a többi között nyomda- és ragasztógépet állítanak termelésbe, a fejlesztésnek köszönhetően a vállalat bővíteni tudja termékpalettáját - ismertette Czirkl György, a magyar leánycég ügyvezető igazgatója.

Szijjártó Péter elmondta olyan nagy értékű modern gépek érkeznek a gyárba, amelyekkel a vállalat teljesítménye jelentősen nőni fog, és a technológiai színvonal is jelentősen javul - mondta a miniszter.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a tájékoztatón elmondta, hogy Zalaegerszegen három év alatt 3100 munkahely létesült. A képviselő beszámolt arról is, hogy a város 18 pontos programcsomagot fogadott el, ennek keretében 2018-ban mintegy 600 millió forintért munkásszállásokat építenek, kedvezményes telkeket bocsátanak rendelkezésre, kamattámogatást nyújtanak. Erre azért is szükség van, mert elkezdődött a 42 milliárd forintos elektromos és autonóm autók tesztelésére alkalmas tesztpálya építése. Az első ütemét a tervek szerint jövő tavasszal adják át, már három gumigyártó jelezte, hogy szeretne ott tesztelni.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk