kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Trump munkavállaláshoz kötné a szegényeknek járó egészségbiztosítást

Az amerikai kormány arra készül, hogy munkavállaláshoz kösse a szegény rétegeknek alanyi jogon járó Medicaid egészségbiztosítást - írja az MTI.

Az egészségügy és emberi források minisztériumának kebelében működő Medicaid-főigazgatóság (amelyhez az időskorúakat segítő Medicare-ellátás is tartozik) csütörtökön körlevélben értesítette a szövetségi államok Medicaid-igazgatóságait arról, hogy egyelőre kísérleti jelleggel munkavállaláshozvagy közösségi munkához köthetik a Medicaid-ellátást.

Az 52 évvel ezelőtt létrehozott Medicaid-program eddig feltételek nélkül járt a szegény rétegeknek, s bár a republikánusok régóta szorgalmazták, hogy valamilyen feltételeket mégis szabjanak a biztosításához, eddig soha nem sikerült megváltoztatni ezt az alanyi jogon járó ellátást. Seema Verma, a Trump-kormány Medicaid-Medicare főigazgatóságának (CMS) vezetője beiktatása pillanatában világossá tette, hogy a kormány támogat minden olyan tagállami javaslatot, amely feltételhez köti a Medicaid megadását. Mintegy tucatnyi, republikánus kormányzó irányította szövetségi állam ugyanis már régóta ezt szorgalmazta.

A Mecicaid -program a legnagyobb kormányzati biztosítási program, több mint 70 millió embert érint, azaz minden ötödik amerikait.

A mostani körlevélben megfogalmazott irányelvek munkavállaláshoz, vagy munkavállaláshoz szükséges képzésben történő részvételhez kötnék a munkaképes szegények Medicaid-biztosításának fenntartását.

Demokrata és liberális jogvédő csoportok már korábban jelezték, hogy ha életbe lép egy ilyen szabályozás, azonnal bírósági úton támadják meg. Azzal érvelnek, hogy a Medicaid egészségügyi program munkavállaláshoz kötése nem segíti céljai megvalósítását, sőt, alkalmasint még alá is áshatja ezt. "A Trump-kormányzat azzal, hogy lehetővé teszi szövetségi államoknak a kártékony munkavállalási kötelezettséget, a sebezhető amerikaiak millióinak életét támogató rendszert sodorja veszély" - fogalmazott máris kiadott közleményében Frank Pallone, demokrata párti képviselő, a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának tagja.

A Trump-kormány viszont teljesen másként vélekedik erről. Seema Verma csütörtökön - Pallone állásfoglalása után - szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "a Medicaidnek rugalmasabbnak kell lennie, hogy a szövetségi államok hatékonyabban biztosíthassák az érintett rétegek szükségleteit".

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk