kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Ápolók ellen emeltek vádat

Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két kórházi ápolóval szemben, akik hamis adatokkal adták át a rendőrségnek egy a kórházban elhunyt nő ápolási dokumentumait - írja az MTI.

Ibolya Tibor főügyész közleményében azt írta, 2015. februárjában meghalt egy 87 éves nő egy budapesti kórházban, mert kezelése alatt két orvos és egy ápoló is foglalkozási szabályt szegett. A két orvos elsősorban adminisztrációs, illetve tájékoztatási jellegű kötelezettségeinek nem tett eleget, valamint egyikük a sértett személyes vizsgálatát is elmulasztotta, mindezzel veszélyeztették a sértett egészségét és testi épségét. Az ápoló a vád szerint orvossal történő konzultáció nélkül adott be gyógyszert, valamint az orvos által rendelt adag dupláját adta be az idős nőnek, ami a sértett halálához vezetett.

Az ügyben halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomozás indult, az illetékes kerületi ügyészség pedig néhány hónappal ezelőtt vádat emelt - idézték fel a közleményben.

Közölték, a nyomozás során a rendőrség bekérte a sértett kezelésével kapcsolatos dokumentumokat. A vád szerint ekkor a kórházi osztály egyik főnővére az idős nő ápolási dokumentációjában szereplő bejegyzéseket két ápolóval átirattata, az újraírt ápolási dokumentumon pedig az általuk alkalmazott gyógyszeres terápiát nem tüntették fel. A kórház hatóságnak az újraírt, valótlan tartalmú iratot küldte meg.

A főnővér és az egyik okiratot hamisító ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A másik ápoló - a két orvos mellett - a fenti alapügynek a vádlottja.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk