Megjelent: 6 éve

A 30-40 évesek tudatosan választanak felnőttképzést

Egyre többen jelentkeznek felnőttképzésre, egy kutatásból az is kiderült, hogy a harmincas, negyvenéves korosztály tudatosan választ tanfolyamot - írja a Magyar Idők.

images

Az egyik budapesti oktatóközpont vezetője szerint a felnőttek hamar felveszik a ritmust, annakellenére, hogy sokan 10 vagy 20 éve ültek utoljára iskolapadban. Ez a rugalmasság a munkarutinjuknak, gyakorlati tudásuknak köszönhető - írják.

Főleg olyan kurzusokat keresnek, amelyek kevesebb elméleti és több gyakorlati ismeretet adnak. Az is sokat számít, hogy minél rövidebb idő alatt sajátítsák el az ismereteket, mivel a felnőttképzésbe bekapcsolódó emberek munka mellett képzik magukat.

Az oktatóközpont vezetője szerint egyre fontosabbá válik a felnőttkori tanulás, mivel az új ismeretek növelhetik versenyképességüket a munkaerőpiacon, így bővülnek a szakmaválasztási lehetőségeik, és csökken a kiszolgáltatottságuk.

Magyar Idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra pörög a felnőttképzés: mit és hogyan tanuljunk 2024-ben?

2022-ben több mint 100 ezer ember vett részt felnőttképzésben, tavaly valószínűleg még többen, bár végleges adatok nincsenek. Zsuffa Ákos a... Teljes cikk

1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján

Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500... Teljes cikk

Így lehet gördülékeny a szakember-utánpótlás

A Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködési megállapodást írt alá, hogy a... Teljes cikk