kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Képzési központot nyitott az E.ON Debrecenben

Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - írja az MTI.

images

Haraszti Judit vezérigazgató az E.ON képzési struktúrájában fordulópontnak nevezte a saját forrásból kialakított képzési központ kialakítását, ahol valós vállalati körülmények között zajlik majd a diákok és a hallgatók gyakorlati képzése.

A Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai kara, illetve a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) közreműködésével létrejött képzési központban a villanyszerelő tanulók minden második hetüket, az egyetemi duális képzésben résztvevő hallgatók pedig hetente két napot, illetve a nyári gyakorlatukat töltik majd el - mondta a vezérigazgató hozzátéve, hogy a harmadik szintű mérnök mérnök gyakornoki képzésre pedig friss diplomás szakembereket várnak.

Kun Ferenc, a DE természettudományi és technológiai karának dékánja bejelentette: az E.ON-nal való együttműködés következő lépéseként villamos-energetikai kihelyezett tanszéket hoznak létre, később pedig arra alapozva a tervezett villamosmérnöki mesterképzésben erősáramú specializációt is indítanak.

Hüse Attiláné, a DSZC főigazgató-helyettese elmondta: érzékelhetően megnőtt a fiatalok érdeklődése a villanyszerelő szakma iránt. A DSZC Beregszászi Pál középiskolájában az idén már két párhuzamos osztályt indítottak a hiányszakmának tekinthető villanyszerelő tanulóknak.

Az E.ON-nál országosan 120 diák tanul duális képzésben, velük 15 főállású mentor foglalkozik a cégnél - hangzott el a debreceni képzési központ átadásakor.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk