kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Az interimektől várják a csodát - főleg a gyártó cégek alkalmazzák őket

Az összes ország több mint 90 százalékában dolgozott már interim menedzser, akik főként CEO-pozícióban keresettek - többek között ez derült ki a WIL Group kutatásából. A cég 32 országban, számos különböző szektorban működtet interim menedzsment szolgáltatásokat.

Az interimek tudása, főleg a dinamikus, nemzetközi üzleti környezetben keresett, háromnegyedük feladatában már volt nemzetközi komponens, sokan az anyaországuktól távol is dolgoztak (majdnem felük kihívásként számolt be arról, hogy sok időt töltenek távol a családjuktól és a barátaiktól). Ezen a téren a franciák vezetnek 32 százalékkal, utánuk következik Németország 29 százalékos aránnyal, majd az Egyesült Királyság 28, végül pedig az Egyesült Államok 23 százalékkal.

Az interimek negyede dolgozott CEO-pozícióban, 23 százalékuk CFO-ként kaptak feladatot, és egyáltalán nem meglepő, hogy az informatikai területekről is sok megbízás érkezik. Az interim vezetőknek közel hatvan százaléka már több mint három éve, egyötödük pedig közel tíz éve dolgozik ebben a konstrukcióban.

Kristóf Györgyi, a Hammel & Hochreiter interim szolgáltató ügyvezetője a WIL Group felmérésének eredményeihez a hazai piac tapasztalatait fűzte hozzá. Leszögezve, hogy nálunk is nő a kereslet az interim iránt. Akárcsak külföldön, nálunk is az iparban és a termelésben dominál az interim szolgáltatások igénybevétele, a technológia, a média és a telekommunikáció csak ezt követően jön, akárcsak a pénzügyi szektorok. A magyar piacon ma több milliárd forintos árbevétel mérhető, ám ennek jelentős részét nem lehet pontosan meghatározni, mivel a szabadúszó, önálló interimek, valamint a fejvadász cégek is elvállalnak egy - egy interim feladatot, vagy projektmegoldást biztosítanak.

Az interim provider szerepe ettől jelentős mértékben eltér: az ő megbízója teljeskörű szolgáltatást kap, projektmenedzsmentet és szükség esetén helyettest is, ha hosszú a projekt vagy más feladat merült fel időközben így másik interim alkalmas a feladatra, vagy akár az interimmel történik baleset vagy betegség.

Az interim provider által biztosított szakemberek képzettek, sokszor gyakorlottabbak - ennek oka, hogy a szolgáltató legfőbb feladata, hogy összegyűjtse és képezze a potenciális interimeket, hogy ügyféligény esetén azonnal bevethetőek legyenek és a projekt során mind az ügyfelet, mind az interimet támogassa, így folyamatosan előkészítő munkák folynak. Az első két lehetőség esetén nemcsak a helyettes hiányzik, hanem a hozzáadott érték is kisebb, a megbízó többnyire olyan interim menedzsert kaphat, aki éppen ráér, két alkalmazotti állás között és nem olyat, aki életforma-szerűen végzi ezt a feladatot.

Mint Kristóf Györgyi elmondta, nálunk is elsősorban a gyártó cégekhez keresettek az interimek, azon belül is a minőségbiztosítás és a termelés, együtt ez körülbelül 60 százalék. Ezen túl minden iparágban a gazdasági terület a tipikus megbízó, erősödnek a főkönyvelői, kontrolling területek is, ez körülbelül 30 százalékra tehető, sőt 2008-2010 óta először jelentősen erősödni is látszik. Az összes többi funkció a maradék tíz százalékon „osztozik”.

Magyarországon a nemzetközi és a multinacionális vállalatok első számú vezetőnek ma nem keresnek interimet. A magyar cégeknél éppen ellenkezőleg: elméletileg mindenre szükség lenne, de ügyvezetőt kérnek. A generációváltás kérdései miatt a magyar családi vállalkozások többnyire nem funkcionális menedzsert, hanem első számú vezetőt kérnek - itt gyakran a tulajdonos kiváltására keresnek interimet, mert „tőle várják a csodát”.

Ahogy Kristóf Györgyi jellemezte a hazai interim piacot: Magyarországon még sokkal inkább van krízismenedzsment vagy gap menedzsment, és viszonylag kevés a megelőző vagy üzemszerű interim igénybevétel. Mégis, határozottan nő a megelőző 5 éves időszakhoz képest, már nem csak akkor sikoltunk, ha baj van. Aki már igénybe vette legalább egyszer a szolgáltatást, az tudja, hogy milyen komoly hozzáadott értéket jelent.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Most érdemes dönteni, ki vegye át a családi vállalkozást

Az év eleje az újrakezdés ideje a generációváltásban is. A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és... Teljes cikk

A generációváltás kérdése feszültséget generálhat a családi vállalkozásokban

Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka. A családi... Teljes cikk

Hogyan kell felkészíteni az új generációt a családi vállalkozás átvételére?

Minden családi vállalkozás életében eljön a pillanat, amikor az alapító generáció tagjai átadnák a stafétát a fiataloknak. De vajon mindkét fél... Teljes cikk