Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A felsőoktatási duális képzés a fiatalok elhelyezkedését segíti

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán mondta: a gyakorlat megszerzését segíti a duális képzés a fiatalok egyetemi évei alatt, így a diploma átvétele után szinte már nem is kell állást keresniük, hiszen annál a cégnél helyezkednek el, ahol a képzésben is részt vettek. Ebben a képzési formában együttműködnek az egyetemek, amelyek képeznek és a nagyvállalatok, amelyek munkaerő iránti igényüket jelentik be

images

Hozzátette: a felső oktatásban a duális képzés két éve működik, az első körben 800-an indultak, míg jelenleg több mint 8000-en vesznek részt ebben a képzésben.

Arról is beszámolt, hogy a napokban meghirdetett felvételi ponthatárok visszatükrözik a piaci igényeket, ugyanis a diákok közül egyre többen mennek a természettudományos szakok, a műszaki és informatikai képzés irányába, ami a gazdaságnak mindenképpen jó.

A kamara elnöke szerint minden oktatási szintnek teljesítenie kell a feladatát, így az általános iskolában meg kell tanítani a diákokat írni, olvasni, számolni, el kell kezdeni idegen nyelvet tanulni és a digitális tudást is be kell vinni. A közép szinten ezt fel kell erősíteni, hogy amikor a tanuló belép a felsőoktatásba ott már készen kell állnia a felsőoktatási ismeretek elsajátítására.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk