Megjelent: 7 éve

Rendhagyó csereüzlet: a gazdalét hétköznapjai filmen, tájképért cserébe

A tervek szerint három gazdával tölt egy-egy hetet júliusban Magyarországon Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A német alkotó ezalatt egy-egy tájképet fest a gazdaságokról. Cserébe arra kéri vendéglátóit, hogy meséljenek, illetve forgassanak egy kisfilmet a mindennapos munkájukról és életükről. A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című projekt művészeti eszközök segítségével kutatja a magyar vidék és a mezőgazdaságban dolgozók helyzetét. A kezdeményezés a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum nemzetközi CAPP projektjének részeként valósul meg, amely a közösségi együttműködésen alapuló művészeti munkákat támogatja. A filmeket és a festményeket a közreműködő gazdák falvaiban, valamint jövő januárban Budapesten, a CAPP eredményeit összefoglaló kiállításon is bemutatják.

Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor idén nyáron és ősszel három gazdával tervez szorosabb együttműködést, akik Magyarország különböző pontjain és a mezőgazdaság más-más területein dolgoznak. Júliusban a magyar dinnye fővárosaként is ismert Medgyesegyháza közelében, a békési Nagykamaráson egy dinnyetermelőnél, illetve a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapátiban egy libatenyésztő gazdasszonynál töltenek egy-egy hetet. A művész-kurátor páros választása nem véletlenül esett erre a két ágazatra. Igyekeztek olyan területekre koncentrálni, amelyek nemcsak szimbolikusak a hazai mezőgazdaság szempontjából, de sok kérdést is felvetnek. A libatenyésztőket az elmúlt években az állatvédőkkel kialakult állóháború, valamint a madárinfluenza viselte meg, a dinnyetermelőket pedig a kedvezőtlen piaci viszonyok és az időjárás teszik próbára. A harmadik gazdát még keresik, a tervek szerint ősszel egy másik országrészben és egy újabb ágazatban folytatódik a projekt.

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés alapja tulajdonképpen egy csereüzlet: az egyhetes együttműködések alatt Antje Schiffers egy-egy olajfestményt fest vendéglátóinak, míg a gazdák rövid videókat készítenek magukról és a munkájukról. Az ezekből összevágott „gazdafilmek” a gazdák szemszögéből igyekeznek megragadni az elmúlt évek, évtizedek változásait: ki hogyan élte meg a rendszerváltást vagy az uniós csatlakozást, hogyan hatottak ezek a fordulatok a mindennapos munkájukra, életükre, milyen kihívásokat és lehetőségeket jelentettek?

Az alkotók novemberben visszatérnek a gazdák falvaiba, és a helyi közösség számára „Gazdafilmek éjszakája” címmel filmpremiert tartanak. A három Magyarországon készült film mellett más országokban dolgozó gazdák filmjeiből is válogatnak, amelyeket Antje Schiffers 2000 óta készített több mint tíz európai és afrikai ország, így Hollandia, Wales, Anglia, Macedónia, Románia, Spanyolország, Svájc, Németország, Ausztria és Dél-Afrika gazdáival. A magyar filmeket és a festményeket 2018. januárjában a budapesti Ludwig Múzeumban a nemzetközi CAPP program eredményeit összefoglaló kiállításon is bemutatják.

Antje Schiffers egy német faluban, Heiligendorfban nőtt fel, Erdődi Katalint pedig nagyszülei révén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosangyaloshoz fűzik családi kötelékek, így a „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés mindkettőjük személyes tapasztalataiból és élettörténetéből is táplálkozik.

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” kezdeményezés a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum CAPP Művészeti Együttműködési Programja, a Kreatív Európa Program - Európai Unió, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Erste Alapítvány és az ifa - Institut für Auslandsbeziehungen támogatásával valósul meg.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5+2 dal a munkáról

Számos alkalommal írtunk már filmekről, sorozatokról, ahol a forgatókönyvírókat, rendezőket megihlette a munkahelyek világa. Nincs ez másként a... Teljes cikk

A kiemelkedő karrier 7 titka

Vannak olyan konkrét és jól azonosítható tényezők, amelyek másoknál nagyobb mértékben képesek befolyásolni szakmai sikereinket. Így látja a... Teljes cikk

Hogyan tehető emberségessé az üzlet?

Mi történik egy céggel, ha vezetőinek nem a profit maximalizálása az elsődleges célja? A Princeton és a Corvinus professzorainak szerkesztésében és... Teljes cikk