kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Tiltakoztak a francia fuvarozók a munkajogi reform ellen

Forgalomlassító megmozdulásokat tartottak hétfőn országszerte a francia fuvarozók a munkajogi reform elleni tiltakozásul két mérsékeltnek tekintett szakszervezet, a CFDT és a CFTC felhívására, mielőtt egy hét múlva gördülő sztrájkba lépnek két másik szakszervezet, a radikálisabb CGT és az FO kezdeményezésére - írja az MTI.

Patrick Blaise, a CFDT főtitkára szerint ez a "tájékoztató, figyelmeztető nap" a nyitánya volt a következő két hétre tervezett kormányellenes megmozdulásoknak. A CFDT és a CFTF álláspontja szerint a pénteken kihirdetésre kerülő munkajogi reform elsősorban a fuvarozókat érinti majd hátrányosan, mégpedig a munkaszerződések bizonytalanná válása miatt. Az ágazatban mintegy 670 ezren dolgoznak Franciaországban.

A tüntetők delegációját hétfő délután fogadta Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter. Denis Schirm, a CFDT helyettes főtitkára szerint a politikus meghallgatta a követleléseket. "Mi azt szeretnénk, ha a közlekezdési ágazat felmentést kapna a rendeletek alól, vagy pedig módosítanák azokat a közlekedésben dolgozók helyzete alapján. A hét végéig kapunk választ" - mondta a szakszervezeti vezető.

A minisztérium előtt hétfő délelőtt mintegy száz fuvarozó tüntetett. Nem az volt a céljuk, hogy lebénítsák az országban a közlekedést, hanem elsősorban az autópályákon szervezett forgalomlassításokkal akarták a követeléseikre felhívni a figyelmet. A fennakadások jövő hétfőn várhatóan jelentősebbek lesznek, amikor a CGT és az FO egyértelmű blokádokra szólít fel, elsősorban az olajfinomítók közelében.

A CGT csütörtökön második alkalommal szólítja az embereket az utcára, hogy tiltakozzanak a munkajogi reform ellem. Szeptember 12-én a közel kétszáz településen szervezett tiltakozásokon a szervezők szerint 400 ezren, a rendőrség szerint 223 ezren vettek részt. Szombaton a politikai ellenzék, a radikális baloldali Lázadó Franciaország szervez felvonulást Párizsban a megfogalmazásuk szerint a "szociális államcsíny" ellen.

A nyugdíjasok szeptember 28-án vonulnak utcára a nyugdíjak után fizetendő járulékok megemelésének terve ellen, október 10-én pedig a közszférában dolgozók terveznek sztrájkot. Egy hétfőn közzétett felmérés szerint a franciák 60 százaléka szerint a fizetésből élők helyzete romlani fog a munkajogi reformmal, a tiltakozásokat azonban csak alig harmaduk támogatja.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk