kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Fáklyás tiltakozó felvonulásokat tartottak Franciaországban

Fáklyás felvonulásokat szerveztek csütörtök este a nyugdíjreform ellen tiltakozók Franciaországban, egy nappal a tervezetről döntő kormányülés előtt.

Utolsó szakaszába lépett a francia kormány nyugdíjreformja: a hetedik hete tartó tiltakozáshullám ellenére a 42-féle nyugdíjrendszer egységesítését előíró törvénytervezet - az eredeti menetrend szerint - a pénteki kormányülés napirendjén szerepel, majd február 17-én a nemzetgyűlési képviselők elé kerül vitára, akik várhatóan március elején szavaznak róla első olvasatban.

A La Croix című katolikus napilapnak adott interjúban Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette, hogy január 30-án kezdődik az a konferencia a szociális partnerek részvételével, amelynek április végéig kell megfogalmaznia javaslatait a nyugdíjrendszer finanszírozásának egyensúlyban tartására. Amennyiben addig ezek nem születnek meg, a kormány visszateszi a tervezetbe a teljes jogosultság 64 évre emelését, ami a reformpárti szakszervezetek kérésére kikerült onnan.

A kormány két héttel ezelőtt bejelentett kompromisszumos javaslatának hatására a vasúti közlekedésben és a párizsi tömegközlekedésben fokozatosan helyreállt a rend, de a kedélyek nem csillapodtak le teljesen, miután a radikálisabb szakszervezetek különböző figyelemfelhívó akciókkal - politikusi beszédek megzavarásával, áramszünetek előidézésével, erőművek időszakos leállításával - folytatják a tiltakozást.

"Eltökéltségünk nem csökken" - mondta Philippe Martinez, a CGT szakszervezet vezetője a Public Sénat tévécsatornának.

Az Elabe közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felmérése szerint a franciák 61 százaléka a nyugdíjreform visszavonását szeretné, mivel attól tart, hogy rosszul jár az új nyugdíjrendszerrel.

Miközben a közszférában dolgozók kilenc szakszervezete közül a két legnagyobb úgy vélte, hogy sikerült előrelépéseket elérni, és nem folytatja a tiltakozást, a többi hét szakszervezet pénteken ismét utcára hívja az embereket a kormányülést követően. Didier Lallement párizsi prefektus felelősségteljes magatartást kért mindenkitől az "incidensek elkerülése" érdekében, és jelezte, hogy a rendőri erők jelentős, 5-6 ezer fővel fogják a menetet a fővárosban biztosítani.

A tiltakozók csütörtök este mintegy 150 városban szerveztek fáklyás felvonulásokat: több ezren vonultak fel Párizsban, Strasbourgban, Lyonban és Metzben.

Kormányzati források csütörtökön elítélték, hogy a tiltakozók kisebbsége radikalizálódott, és minden eszközzel "a végsőkig" kitart.

Eközben az állami vasúttársaság (SNCF) - amelynek közel egymilliárd eurós bevételkiesést okozott a vállalatnál múlt héten befejeződött sztrájkhullám - az utasok visszacsábítására csütörtökön mintegy 5 millió kedvezményes árú jegyet hirdetettet meg belföldi útvonalakra.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk