kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ismét sztrájk lehet az Audinál

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) szerint a cégvezetés egyoldalúan döntött arról, hogy a sztrájk előtti, alacsonyabb bérrel számolná az idei prémiumokat. Az érdekképviselet és a cég képviselői pénteken tárgyalnak a prémiumokról - írja a Népszava.

images

A cég nem a januári, hanem a tavaly decemberi béreket venné annak alapjául, amivel átlagosan mintegy nettó 60-65 ezer forintot húzna ki a dolgozók zsebéből. Az Audinak több mint 3 millió euróval kevesebbet kell kifizetnie, mintha a januári fizetések alapján számolná a prémiumot - mondta a Népszavának Csalogány György, az AHFSZ elnök-helyettese.

Szerinte csak közös döntéssel lehetne a számítás módját megváltoztatni, hiszen arról kollektív erejű megállapodás van érvényben a munkáltató és a szakszervezet között. AZ AHSZF ezért múlt héten kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a kérdésben, a vezetőséggel pénteken ülnek le tárgyalni. Ha nem sikerül megállapodni, bírósághoz fordulnak, a bizalmi testület pedig dönt a további lépésekről, ami akár a munkabeszüntetés is lehet.

Fotó: kisalfold.hu
Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk