kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról VI. fejezet

A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Tv.) 111. § (1) bekezdés a)-c), valamint e)-q) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK

148. § (1) A Tv. 69. §-ában foglaltak során a fuvarozót terhelő közrendvédelmi bírságot, továbbá a visszaszállítási, illetve a költségviselési kötelezettség teljesítését a Rendőrség állapítja meg, illetve rendeli el.
(2) Ha a fuvarozó a Tv. 41. § (1) bekezdésében foglalt határidőn belül nem tesz eleget visszaszállítási kötelezettségének, a Rendőrség megelőlegezi a költségeket, és más fuvarozó gondoskodik a visszairányítás végrehajtásáról.
(3) Ha a fuvarozó a megelőlegezett költségek viselésére vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti, a Rendőrség a költségek megtérítését a polgári jog szabályai szerint követelheti.
(4) A visszaszállítási kötelezettség nem rendelhető el, ha a szállított harmadik országbeli állampolgár menekültkénti elismerését kéri, illetve ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kér.
149. § (1) A Tv. 69. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzési kötelezettségét nem teljesítő fuvarozót személyenként legalább 3000, legfeljebb 5000 euróig terjedő, forintban meghatározott közrendvédelmi bírsággal kell sújtani.
(2) A bírságot a Rendőrségnek a Magyarország területére történő belépés megkísérlésének helye szerint illetékes helyi szerve állapítja meg.
150. § (1) A Tv. 70. §-a szerinti közrendvédelmi bírság mértéke legalább 3000, legfeljebb 5000 euró, amelyet forintban kell meghatározni, minden olyan útra, amellyel kapcsolatban az utasok adatait nem vagy helytelenül közölték.
(2) A bírságot az adatszolgáltatási kötelezettségét megszegő légifuvarozóval szemben a Rendőrségnek a Magyarország területére történő belépés helye szerint illetékes helyi szerve állapítja meg.
151. § (1) A munkáltató székhelye szerint illetékes regionális igazgatóság a Tv. 71. § (1)-(4) bekezdésében meghatározott kötelezettségét elmulasztó munkáltatót foglalkoztatottanként ötszázezer forintig terjedő közrendvédelmi bírsággal sújthatja.
(2) A bírság kiszabására a regionális igazgatóságnak az (1) bekezdésben meghatározott cselekményről való tudomásszerzésétől számított egy éven túl nincs lehetősége.
152. § (1) A 149-151. §-okban meghatározott bírság összegét az eset összes körülményére - így különösen a jogsértés ismételt jellegére - tekintettel kell meghatározni.
(2) A 152. § (2) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 548. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
(3) A 149-150. § szerinti bírságot kiszabó határozat elleni fellebbezést az Országos Rendőr-főkapitányság, a 151. § szerinti bírságot kiszabó határozat elleni fellebbezést a Hivatal bírálja el.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk