kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

2007. évi II.törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról- II. fejezet

Az Országgyűlés a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térség fokozatos létrehozásában történő közreműködés, valamint az Európai Unió és az azon kívüli országok társadalmi és gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról a következő törvényt alkotja:

A száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodás szabályai

Általános szabályok

6. § (1) A harmadik országbeli állampolgár bármely száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett (a továbbiakban: kilencven napot meg nem haladó, tervezett) tartózkodás céljából a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt feltételek szerint utazhat be Magyarország területére.
(2) A kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig az a harmadik országbeli állampolgár tartózkodhat Magyarország területén, aki teljesíti az (1) bekezdésben meghatározott feltételeket.
(3) Az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés céljából az Európai Unió tagállama által kiadott érvényes tartózkodási engedéllyel és érvényes úti okmánnyal rendelkezik és amennyiben a beutazása vagy tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát, illetve közegészségügyi érdekét nem sérti vagy veszélyezteti, jogosult
a) az Európai Unió tagállamai területén szabadon mozogni, kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig Magyarországra beutazni és ott tartózkodni,
b) külön engedély nélkül a vállalaton belüli áthelyezés keretében a magyarországi fogadó szervezetnél munkát végezni.
7. § Ha valamely közvetlenül alkalmazandó európai közösségi jogi aktus, nemzetközi szerződés, e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet másként nem rendelkezik, a harmadik országbeli állampolgár kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodás céljából történő beutazásához és tartózkodásához vízum szükséges.
7/A. § A kilencven napot meg nem haladó tervezett tartózkodásra jogosító vízummal rendelkező harmadik országbeli állampolgár, valamint az 539/2001/EK tanácsi rendelet II. mellékletében szereplő harmadik ország állampolgáraként Magyarország területén jogszerűen tartózkodó személy - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a 20. § (1) és (2) bekezdése szerinti keresőtevékenységet folytathat.

A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumok

8. § A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumot a Vízumkódexben foglalt eljárások és feltételek szerint kell kiadni.
9. § (1) Az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, valamint a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter által - a közbiztonság és a nemzetbiztonság védelme, valamint a Vízumkódexben meghatározottak szerint a migrációs kockázatértékelés, a visszaélések és csalások megelőzése és kiszűrése érdekében - meghatározott esetekben a kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum csak a központi vízumhatóság hozzájárulásával adható ki.
(2) A központi vízumhatóság a kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum kiadásához való hozzájárulás megadása előtt köteles egyeztetni azon schengeni államok központi hatóságaival, amelyek az egyeztetést kérik.
(3) A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelemnek helyt adó döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
(4) A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelem elutasítása, a vízum megsemmisítése, valamint a vízum visszavonása tárgyában hozott döntés ellen fellebbezésnek van helye.
(5) A fellebbezés tárgyában hozott elutasító döntéssel szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye.
(6) A (4) bekezdés szerinti döntés bírósági felülvizsgálata iránti kérelmet a fellebbezés tárgyában hozott elutasító döntés közlésétől számított három napon belül az elsőfokú hatóságnál kell benyújtani. A hatóság a kérelmet az ügy irataival és ellenkérelmével együtt haladéktalanul megküldi a bíróságnak.
(7) A bíróság a (6) bekezdés szerinti kérelemről - annak beérkezésétől számított - nyolc napon belül, nemperes eljárásban határoz, az eljárásra a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagosan illetékes. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése ellen további jogorvoslatnak helye nincs.
(8) A bíróság eljárására - ha az eljárás nemperes jellegéből más nem következik - a polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
10-11. § A 10-11. §-t a 2010: XL. törvény 54. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
12. § (1) Más schengeni állam vízumkiadásra feljogosított diplomáciai vagy konzuli képviselete is kiadhat kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumot Magyarország nevében.
(2) A vízumkiadásra feljogosított magyar diplomáciai vagy konzuli képviselet más schengeni állam nevében is kiadhat vízumot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk