Megjelent: 6 éve

A fiatalok 66 százaléka fizetésemelésre számít

Könnyedén vált állást, magas fizetést vár el kezdőként, modern környezetben, rugalmasan szeret dolgozni, ha lehet, rögtön magas pozícióból indulva, és bátran mennek külföldre is. Ezek talán a leggyakrabban hallott állítások az Y és Z generáció munkavégzésével és igényeivel kapcsolatban. Hogyan kerülhető el a csalódásuk? Az alapok a pénzügyeknél kezdődnek, méghozzá egészen kicsi kortól.

images

Az Y és Z generáció a like-ok, posztok, insta fotók, a digitalizáció gyermekei. Ambiciózusak, fejlődni akarnak, tudatosan választják meg, hogy mit akarnak tanulni, mivel szeretnének foglalkozni, nem félnek a változástól, rugalmasan reagálnak a napi kihívásokra, de elvárásaik gyakran tűnnek eltúlzottnak a szüleik szemével nézve.

Pénzt akarnak keresni, méghozzá nagyon sokat, és még annál is többet rövid időn belül, kezdő lépésnek máris vezetőként. A fiatalok csalódottsága és idő előtti kiábrándultság azonban megelőzhető, ha már egészen kis iskolásként tisztában vannak a pénz értékével és felkészülnek arra, hogy milyen fizetések, illetve fizetésemelések várhatóak majd.



Valóban igazak volnának ezek az általános kijelentések? A K&H Csoport Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjén részt vevő gyerekek ismereteiknek köszönhetően valószínűleg tisztában lesznek a pénz értékével és azzal, hogy milyen fizetések, illetve fizetésemelések várhatóak majd a cégnél, ahol el kívánnak helyezkedni. A verseny ugyanis - többek között - segít abban, hogy a felnövekvő generáció reálisan lássa a pénzügyi lehetőségeit.

A fiatalok 66 százaléka számít idén fizetésemelésre, derült ki a K&H ifjúsági jóléti indexéből. Elsősorban a 19-25 évesek számítanak emelkedésre, 2017 harmadik negyedévében 78 százalékuk nyilatkozott így, míg a 25-29 évesek mindössze 56 százaléka számít fizetésemelésre. Elkerülhetetlen lenne a csalódás? Megoldást jelenthet az időben megkezdett pénzügyi nevelés, így megelőzhetővé és visszafordíthatóvá válhat a rossz döntések meghozatala és a fiatalok kiábrándultsága, figyelmeztet a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szakértője.



„A pénzügyi vetélkedőt éppen azzal a céllal hívtuk életre, hogy már fiatal korban egy olyan fórumot biztosítsunk az általános iskolásoknak, amely abban segíti őket, hogy egyre magabiztosabban, tudatosabban
mozoghassanak pénzügyi téren. Hogy világosan lássák a lehetőségeiket és ezt mérlegelve okosan döntsenek. A pedagógusok visszajelzései azt mutatják, hogy a diákok pénzügyi gondolkodására látható hatással van a
program - bízunk abban, hogy évek múlva, a munkaerőpiacra kilépve is hasznát veszik majd a vetélkedő által nyújtott tudásnak” - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Van-e előrelépési lehetőség?



Azt mondják az Y-generációról, hogy fontos számára, hogy lássa a szervezeten belüli perspektívát: azt a lehetőséget, hogy fejlődhetnek, tanulhatnak, lépdelhetnek a ranglétrán. „A mai gyerekek nagyon ambiciózusok, ami abban is megmutatkozik, hogy sokan közülük évről évre jelentkeznek a versenyünkre, minden évben túl akarják szárnyalni előző évi eredményeiket. Ezért gondolom, hogy a jövőben is fontos lesz számukra, hogy a munkában megtalálják a fejlődési lehetőségeiket” - tette hozzá a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

Külföldön tanulni, külföldön dolgozni



A korábbi generációkhoz képest abban is érzékelhető a különbség, hogy a mai gyerekek tudatosabban választják meg, hogy mi érdekli őket, mit szeretnének tanulni, hiszen a pályakezdő fiatalok 70 százaléka mondja azt, hogy szereti, amit tanul. A külföldi tanulás lehetőségét pedig a diákok 27 százaléka vette tervbe.

Míg a 19-25 éveseknek 42%-a nyitott erre, az idősebbeknél csak 14%-a nyilatkozott így - derül ki a harmadik negyedéves K&H ifjúsági jóléti indexből. „Van olyan tudás, amit azonban mindenkinek érdemes elsajátítania, főleg, ha a diák külföldi tanulásban gondolkodik, hiszen ebben az esetben egy idegen ország pénzügyeiben is el kell valamiképp igazodnia. Egy stabil alapot kell adnunk a gyerekeknek ahhoz, hogy egyszer majd, kilépve a munkaerőpiacra vagy egy külföldi ösztöndíj esetén se érezzék magukat kiszolgáltatottnak és elveszettnek” - mondta Horváth Magyary Nóra.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk