kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A házelnöktől és a kormányfőtől kér segítséget a DiákÉSZ a Czeglédy-ügy károsult diákjainak

Levélben fordult a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kövér László házelnökhöz, azért, hogy segítsék a Czeglédy Csaba cége által megkárosított diákok állami kártalanítását, valamint segítsenek visszaállítani a közbizalmat az iskolaszövetkezeti piac iránt - írja az MTI.

images

images

Fiák István ismertette: tavaly a teljes szektorban 129 iskolaszövetkezet 41,5 milliárd forint árbevételt termelt és mintegy 10 ezer megbízónak teljesített. Munkájukkal csaknem 130 ezer diáknak biztosítottak 35,3 milliárd forint jövedelmet. Hozzátette: ez is bizonyítja, hogy az iskolaszövetkezeti diákmunkának fontos társadalmi értéke van, a diákok ugyanis így tudnak a megélhetésükhöz és a taníttatásukhoz részben, vagy akár egészében hozzájárulni.

Fiák István szerint felméréseik igazolják, hogy azok a diákok, akik tanulás mellett dolgoznak, a későbbiekben kétszer annyi eséllyel helyezkednek el a munkaerőpiacon, mint a tanulás mellett nem dolgozó társaik.

A szövetség azt kéri a kormányfőtől és a házelnöktől, hogy segítsenek a szektor iránti közbizalom helyreállításában - mondta a DiákÉSZ elnöke. Az MTI kérdésére, hogy erre konkrét szabályozási javaslatot is tettek-e, Fiák István azt mondta, nem kívánták elvenni ezt a szerepkört a jogalkotótól. Szervezetük azt szeretné elérni - mondta -, hogy ne legyenek további károsultak, a politika pedig "tisztítsa meg" a piacot a diákokat megkárosító szereplőktől.

Felidézte: a Czeglédy Csaba nevéhez fűződő Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó iskolaszövetkezetek nagy része a cég által közvetített diákmunka után nem fizette ki a diákok májusi és júniusi bérét. Ez becsléseik szerint mintegy ezer diákot érint, állami kártalanításukhoz kér segítséget a DiákÉSZ.

Ezt azért teszik, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Humán Operatort és a hozzá kapcsolódó iskolaszövetkezeteket 3,3 milliárd forint be nem fizetett közteher miatt "üldözi", és nem látják biztosítottnak, hogy marad fedezet a károsult diákok kifizetésére is. Fiák István azt mondta: végső elkeseredésükben fordultak a házelnökhöz és a kormányfőhöz.

Az úgynevezett Czeglédy-ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyészség. Czeglédy Csaba jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

A gyanú szerint az általa vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Az ügyészség szerint Czeglédy Csaba, aki egy - a többi között magyarországi multinacionális cégeknek diákmunkásokat közvetítő - szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk

Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk