kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Szociális hozzájárulási adó mértéke 2018

2018-ban változik a szociális hozzájárulási adó mértéke. 2,5%-al csökken.

A szociális hozzájárulási adó mértéke a 2017-es 22%-ról 19,5%-ra csökken.

Ez a korábban tervezettnél 0,5%-al nagyobb csökkenést jelent. Ez azt jelenti, hogy a szintén emelkedő minimálbérből, bruttó 138 000 forint, a szociális hozzájárulás összege 26 910 forint lesz. A 180 500 forintos garantált bérminimumnál pedig 35 198 forintot jelent.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mennyivel több bért és juttatást kaphatunk 2018-ban

11 változás, ami befolyásolhatja a munkavállalók életét 2018-ban. A feltételes mód azért indokolt, mert van, amiből abban az esetben... Teljes cikk

Ápolási díj 2018

Az ápolási díj alapösszege 2018. január 1-jétől öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon... Teljes cikk

Szakmunkás minimálbér 2018

A szakmunkásoknak garantált bérminimum jár, amely 2018-ban további 12%-al növekszik. Teljes cikk