kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

2007. évi II.törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról- VIII. fejezet

Az Országgyűlés a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térség fokozatos létrehozásában történő közreműködés, valamint az Európai Unió és az azon kívüli országok társadalmi és gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról a következő törvényt alkotja:

A HONTALAN STÁTUSZ MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS A HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ÚTI OKMÁNNYAL ELLÁTÁSA

Hontalanság megállapítására irányuló eljárás

76. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás Magyarország területén tartózkodó kérelmező által az idegenrendészeti hatóságnál benyújtott kérelemre indul, amelyet a hontalankénti elismerését kérő (a továbbiakban: kérelmező) szóban vagy írásban terjeszthet elő.
(2) A szóban előterjesztett kérelmet az idegenrendészeti hatóság köteles jegyzőkönyvbe foglalni.
(3) A kérelem előterjesztésekor a kérelmezőt az idegenrendészeti hatóság tájékoztatja eljárási jogairól, kötelezettségeiről, a kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeiről és a kijelölt szálláshelyről.
(4) A tájékoztatás tudomásulvételét jegyzőkönyvben kell rögzíteni.
77. § (1) A kérelmező az eljárásban személyesen vesz részt, meghallgatása kötelező.
(2) A kérelmező az eljárásban szóban és írásban használhatja az anyanyelvét vagy azt a nyelvet, amelyet megért.
(3) A kérelmezőnek lehetőséget kell biztosítani, hogy jogi segítséget vegyen igénybe.
78. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló kérelmet határozattal el kell utasítani, amennyiben a kérelmező
a) a 2002. évi II. törvénnyel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 1. cikk 2. bekezdésének hatálya alá tartozik, vagy
b) állampolgárságát szándékosan, a hontalan státusz megszerzésének céljából szüntette meg.
(2) Az idegenrendészeti hatóság az eljárást megszünteti, ha a kérelmező
a) meghal;
b) kérelmét írásban visszavonja;
c) a személyes meghallgatáson ismételt írásbeli felhívásra nem jelenik meg, és távolmaradását kimenteni nem tudja;
d) ismeretlen helyre távozott, és ezzel az eljárás lefolytatását meghiúsította.
(3) A hontalanság elismerésére irányuló kérelem tárgyában az eljáró hatóság negyvenöt napon belül dönt.
79. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás során a kérelmezőnek a hontalanságát igazolnia vagy valószínűsítenie kell, különösen:
a) a születési helye,
b) a korábbi lakó- vagy tartózkodási helye, továbbá
c) a családtagjai, illetve szülei állampolgársága szerinti állam vonatkozásában.
(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban - kérelemre - az idegenrendészeti hatóság a magyar külképviseletek útján igazgatási segítséget nyújt.
80. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás során hozott határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.
(2) A határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül az idegenrendészeti hatóságnál kell benyújtani. A hatóság a keresetet az ügy irataival és ellenkérelmével együtt haladéktalanul megküldi a bíróságnak.
(3) A keresetről a perben kizárólagos illetékességgel eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - a keresetlevél beérkezésétől számított - kilencven napon belül dönt. A tárgyaláson a kérelmezőt személyesen is meg kell hallgatni. A személyes meghallgatás akkor mellőzhető, ha a kérelmező a megadott lakcímről nem idézhető, illetve ismeretlen helyre távozott. A bíróság a határozatot megváltoztathatja.
(4) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás tárgyi költségmentes.
81. § Az Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztosságának képviselője a hontalanság megállapítására irányuló eljárásban, annak bármely szakaszában részt vehet. Ennek keretében
a) jelen lehet a kérelmező meghallgatásán;
b) a kérelmezőnek igazgatási segítséget nyújthat;
c) betekinthet az eljárás irataiba, azokról másolatot készíthet;
d) az idegenrendészeti hatóság megküldi részére a közigazgatási, illetve a bírósági határozatot.


A harmadik országbeli állampolgárok úti okmánnyal ellátása



82. §378 Magyarország külképviselete úti okmányt ad ki egyszeri utazásra annak a Magyarország által hontalanként elismert, bevándorolt, illetve letelepedett harmadik országbeli állampolgárnak, akinek külföldön elveszett vagy megsemmisült úti okmánya külföldön nem vagy csak aránytalan nehézségek árán pótolható, és emiatt Magyarország területére történő visszatérésére nincs lehetőség.
83. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a bevándorolt, illetve a letelepedett harmadik országbeli állampolgárt - kérelmére, külföldre utazás céljából - Magyarország területére visszatérésre jogosító úti okmánnyal láthatja el, ha származási országa érvényes úti okmányával nem rendelkezik, és az rajta kívül álló okból nem pótolható.
(2) Az úti okmány a kiállítástól számított egy évig érvényes.
84. § Az idegenrendészeti hatóság egyszeri utazásra jogosító úti okmányt adhat ki a harmadik országbeli állampolgár részére az állandó tartózkodási helye szerinti országba történő visszatéréséhez, ha elveszett vagy megsemmisült úti okmánya nem pótolható.
85. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a Magyarország területén tartózkodó hontalant - kérelmére, külföldre utazás céljából - az érvényesség idején belül Magyarország területére történő visszatérésre jogosító úti okmánnyal látja el.
(2) Az úti okmány a kiállítástól számított egy évig érvényes.
86. §3 Ha az idegenrendészeti hatóság által kiadott úti okmánnyal rendelkező harmadik országbeli állampolgár vagy a Magyarország területén élő hontalan úti okmánya visszatartása érdekében a bíróság, illetve az ügyész az idegenrendészeti hatóságot a külföldre utazásról szóló törvény alapján értesítette, az idegenrendészeti hatóság az úti okmányt visszavonja.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk