Megjelent: 6 éve

Kinek és mikortól jár a rendes özvegyi nyugdíj?

Múlt heti cikkében Dr. Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője leírta, hogy kinek jár az ideiglenes özvegyi nyugdíj. Most arról olvashatnak, hogy az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően ki lesz jogosult a "rendes" özvegyi nyugdíjra.

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően az az özvegy lesz jogosult "rendes" özvegyi nyugdíjra, aki a jogszerző (az elhunyt házastárs/élettárs) halála időpontjában

a) betöltötte a rá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt, VAGY

b) megváltozott munkaképességű (egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos), VAGY

c) házastársa jogán
- árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg VAGY
- legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.

Az özvegyi nyugdíj feléledésének megállapítása iránti eljárásában egészségügyi felülvizsgálatra is sor kerül, ha az özvegyi nyugdíj feléledését az igénylő a megváltozott munkaképességére hivatkozva kérelmezi, és a rendelkezésre álló határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy szakvélemény alapján nem állapítható meg, hogy az igénylő egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos.

A fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg árvaellátásra jogosult gyermek fogyatékosságát a fogyatékossági támogatásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásával a rehabilitációs szakigazgatási szerv szakhatósági állásfoglalásával, míg tartós betegségét a a családi pótlékra vonatkozó szabályok alkalmazásával szakorvosi igazolással kell igazolni, ugyanúgy, ahogyan az ideiglenes özvegyi nyugdíj esetén.

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően "rendes" özvegyi nyugdíjra lesz jogosult az az özvegy is, akinek esetében a fenti a)-b)-c) feltételek valamelyike a házastárs/élettárs elhalálozásától számított tíz éven belül bekövetkezik. (A törvény különbséget tesz az 1993. március 1. előtt és az 1993. február 28. után elhunytak tekintetében. Az 1993. március 1. előtt elhunytakra vonatkozóan nem 10 év, hanem 15 év az időhatár.)

Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek "rendes" özvegyi nyugdíj az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően csak abban az esetben jár, ha a fenti a)-b)-c) jogosultsági feltételek valamelyike a különéléstől számított tíz éven belül bekövetkezik és a házastársától annak haláláig tartásdíjban is részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg. Ha az elvált személy a házastársától már a házasság megszűnése előtt is külön élt, ezt a tíz évet a tényleges különélés kezdő időpontjától kell számítani.

Életkor alapján feléledő özvegyi nyugdíj esetében az özvegynek be kell töltenie a házastársa/élettársa halálának időpontjától számított 10 éven belül a rá a haláleset évében irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az özvegyi nyugdíjra való joga feléledjen. Ha a korhatára előtt bármilyen jogcímen nyugdíjba megy vagy korhatár előtti ellátást vesz igénybe, az sajnos nem alapozza meg az özvegyi nyugdíja feléledését.
Ez a "rendes" özvegyi nyugdíj is megszűnhet. (Ezért nem lehet "állandó" vagy "végleges" özvegyi nyugdíjnak nevezni.)

A "rendes" özvegyi nyugdíjra jogosultság három esetben szünhet meg:



1) Ha az özvegy a rá (a mindenkor hatályos szabályok szerint) irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt házasságot köt vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít. Élettársi kapcsolatot - ha az nem bejegyzett (ami csak azonos neműek között lehetséges) - létesíthet, a "sima" élettársi kapcsolat nem ok a "rendes" özvegyi nyugdíj megszűnésére! Ha az özvegy az újabb házasságkötés/bejegyzett élettársi kapcsolat létesítés időpontjában már betöltötte a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor az özvegyi nyugdíjra való jogosultsága a házasságkötés következtében nem szűnik meg.

2) Ha az özvegy már nem lesz megváltozott munkaképességű (a rehabilitációs hatóság felülvizsgálata során a komplex minősítése eredményeként az egészségi állapota meghaladja az 50%-ot), akkor a megváltozott munkaképesség címén feléledt "rendes" özvegyi nyugdíjra való jogosultsága megszűnik.

3) Ha már egyetlen (az elhunyt jogán korábban árvaellátásra jogosult) gyermeket sem illet meg árvaellátás, akkor az árvaellátásra jogosult gyermekek tartása címén feléledt "rendes" özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik.

E tekintetben fontos tudnunk, hogy meddig jár az árvaellátás:

- Az árvaellátás alapesetben a gyermek 16. életévének betöltéséig jár.

- Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a 25. életév betöltéséig folyósítható.
Nincs jelentősége annak, hogy a tanulmányokat belföldön vagy külföldön, középiskolában vagy felsőfokú oktatási intézményben folytatja a gyermek. Kivételes méltányosságból a felsőfokon tanuló gyermek 27 éves koráig is meghosszabbítható az árvaellátás.

- Abban az esetben, ha a gyermek a jogosultság megszűnése előtt megváltozott munkaképességűvé válik, az árvaellátás az életkorára tekintet nélkül megilleti mindaddig, amíg megváltozott munkaképességű.

A "rendes" özvegyi nyugdíj összege:



a) Ha az özvegy a rá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte vagy megváltozott munkaképességű, de rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, saját jogú nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban és átmeneti bányászjáradékban NEM részesül, az özvegyi nyugdíj 60 százaléka annak a nyugdíjnak (vagy öregségi nyugdíjként számított összegnek), amely az elhunytat halála időpontjában öregségi nyugdíj címén megillette volna.
A hatvanszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban, rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül.

b) Ha az özvegy egyidejűleg saját jogú nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, rehabilitációs ellátásban vagy rokkantsági ellátásban is részesül, vagy a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartása címén került megállapításra az özvegyi nyugdíj, akkor az özvegyi nyugdíj a 30 százaléka annak az öregségi nyugdíjnak (vagy öregségi nyugdíjként számított összegnek), amely az elhunytat a halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.

A harmincszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy ellátásának összegére tekintet nélkül jár.

Az özvegyi nyugdíj mértékét a saját jogú nyugellátás esetleges szünetelése nem érinti.

Háromrészes sorozatunk következő cikkében az özvegyi nyugdíj második feléledésének lehetőségével foglalkozunk.

Dr. Farkas András
NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztő www.nyugdijguru.hu

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk