Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A munkáltatóknak fontos szerepük van az öngondoskodás elindításában

A munkáltatóknak fontos szerepük van a munkavállalók nyugdíj célú öngondoskodásának elindításában és ösztönzésében, a megkérdezett foglalkoztatottak 69 százaléka vár arra, hogy munkáltatója segítse ebben, 61 százalékuk pedig értékelné a hozzájárulást a nyugdíjpénztári befizetésekhez - írja az MTI.

Az NRC piackutató cég reprezentatív felmérését, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) megbízásából végezte ezer, abból 616 gazdaságilag aktív részvevővel. A megkérdezettek negyede úgy véli a foglalkoztatónak feladata, hogy ösztönözze a munkavállalókat, takarékoskodjanak a nyugdíjas éveikre, 19 százalék pedig kötelezővé tenné a munkáltatói hozzájárulást.

A kutatásból kiderült az is, hogy a megkérdezett munkavállalók mintegy fele nem tesz félre a nyugdíjas évekre, bár fontosnak tartja az öngondoskodás kérdését. Továbbra is a 10 ezer forint alatti átlagos havi pénztári befizetések dominálnak, azonban a legtöbb válaszadó úgy véli a boldog nyugdíjas évek eléréséhez ennek négyszeresét kellene félretenni - tették hozzá.

Egyre több munkavállaló van tisztában azzal, hogy a munkáltató segíthet az előtakarékosságban, azt azonban kevesen tudják, hogy ez milyen előnyökkel jár számukra, ha a munkáltatói befizetéseket saját hozzájárulással egészítik ki. Az egyéni befizetések után járó 20 százalékos adó-visszatérítés pontos mértékét a megkérdezettek közül csak kevesen ismerték, 41 százalékuk pedig egyáltalán nem tudta, hogy létezik ilyen engedmény - írta az ÖPOSZ.

A közleményben Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója kiemelte, egyre több munkáltató ismeri fel saját szerepének fontosságát az öngondoskodás ösztönzésében. Ezt jól mutatja, hogy idén a korábbiaknál kedvezőtlenebb adózás ellenére, a pénztárnál az egy évvel korábbival azonos szinten maradtak a munkáltatói hozzájárulások. Idén az első hat hónapban a munkaadói befizetések összege megközelítette a 2,9 milliárd forintot.

Az ÖPOSZ korábban közölte, hogy a szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona idén június végén 1214 milliárd forintot tett ki, ez 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget.

Az önkéntes nyugdíjpénztártagok egyéni befizetéseinek összege az első fél évben megközelítette a 35 milliárd forintot, ami 21 százalékos bővülés éves összevetésben. Az elmúlt öt évben a félévi egyéni befizetések összege 17-29 milliárd forint volt.

A munkáltatói hozzájárulások a szövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztáraknál az első fél évben 17 milliárd forintra rúgtak, ami 6 százalékos csökkenés - tették hozzá.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk