Megjelent: 6 éve

Nyugdíjasok dolgoznak majd a boltokban

Hamarosan a kiskereskedelemben is megjelennek a nyugdíjas-szövetkezetek, ugyanis több kiskereskedelmi lánc is tett lépéseket az iránt, hogy nyugdíjasokat foglalkoztathassanak kedvező feltételekkel - írja a Magyar Idők.

images

Pontos adatok nincsenek arról, hogy hányan dolgoznak nyugdíjas szövetkezeti formában, de nyár óta már 70 szövetkezet alakult. A munkaadók ugyanakkor az egyénileg munkát vállaló nyugdíjasok kedvezményes járulékfizetésének bevezetését is javasolják - írja a lap.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Időknek elmondta, a szövetkezeti foglalkoztatás olyan kedvező járulékfizetést garantál, hogy a nagyobb kereskedelmi láncok érdekeltté váltak abban, hogy nyugdíjas munkavállalóikat ilyen formában dolgoztassák.

A nyugdíjas munkavállalóknak is megéri, mivel rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak, és a szövetkezetek segítik őket az álláshelyek felkutatásában.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője a munkaerőhiány miatt nem számít arra, hogy a nyugdíjasok az aktív munkavállalók elől vennének el pozíciókat, még akkor sem, ha foglalkoztatásuk kedvezményesebb.

"Rengetegen mentek nyugdíjba a Nők 40 kedvezménnyel a kereskedelemből, viszont sokan újra munkába állnának" - mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. Szerinte ezért is nagyon fontos a nyugdíjas szövetkezetek munkaközvetítői szerepe, de azt is elmondta az egyéni munkavállalás lehetőségét is segíteni kellene. Emlékeztetett a COOP már szerződést kötött egy nyugdíjas szövetkezettel.

A héten az Országgyűlés elé kerül egy javaslat, amely lehetővé tenné, hogy a szövetkezeti modellben ne csak az öregségi ellátottak, hanem a korkedvezménnyel és korengedménnyel nyugdíjazottak is dolgozhassanak.

Fotó: Pixabay
Magyar Idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk