Megjelent: 6 éve

Ezek a munkakörök kerülnek veszélybe a robotok miatt

A robotika és a digitalizáció egyre több ember munkáját veszélyezteti, sok feladat van, amit sokkal olcsóbban és gyorsabban eltudnak végezni a robotok. Vannak olyan munkakörök, amik veszélybe kerülnek és olyanok is, amiket mindig emberek fognak végezni - ezeket gyűjtötte össze az Origo.

A lap szerint azok vannak legnagyobb veszélyben, akiknek a munkájához elegendő a nyolc általános vagy egy sima érettségi elvégzése. A pénztárosok munkáját például könnyen áttudják venni robotok. Egy felmérés szerint ez akár 7,5 millió kasszás munkáját sodorhatja veszélyeb csak az Egyesült Államokban. A változás már elkezdődött a CVS több mint 448 helyszínen telepített olyan rendszert, ahol a vásárló végezheti el az áruk kifizetését. A McDonald's és a Wendy's pedig már sok helyen érintőképernyőn oldja meg a rendelések felvételét - írják.

Az Amazon az élelmiszerboltokat szeretné forradalmasítani és teljes mértékben robotizálni. Olyan közérteket akarnak létrehozni, ahol akár sorban állás nélkül mindent eltudnak intézni a vásárlók. A fizetéshez mindössze ki kell sétálni az üzletből egy kapun keresztül, ami levonja a fizetendő összeget.



A sofőrök és a taxisok sem lehetnek nyugodtak, hiszen a legnagyobb cégek dolgoznak az önműködő autókon, az Apple, Google és az Uber, mind készen állnak arra, hogy a következő néhány évben teljesen felforgassák a közlekedést. Emiatt közel 5 millió sofőri vagy vezetéssel kapcsolatos munkakör szűnik majd meg a következő években.

A Bureau of Labor and Statistics számításai szerint 2024-re 80 ezer gyorséttermi munkahely eltűnik majd a robotok és a mesterséges intelligencia miatt. Edward Rens, a McDonald's vezérigazgatója a Foxnak nyilatkozta, hogy sokkal jobban megéri befektetni egy robotba, mint az egyre emelkedő minimálbért kifizetni valakinek azért, hogy sült krumplit készítsen. Az 1960-as évek óta a McDonald'snál dolgozók száma a felére csökkent az automatizált rendszerek miatt.

Vannak olyan munkakörök is, ahol valószínűleg mindig szükség lesz emberekre, ilyen például az egészségügy. Orvosi, vagy pszichológusi döntéseket nem fognak tudni meghozni a robotok. Az egészségügy néhány területén viszont átvehetik az uralmat a robotok pl. a radiológián.

A kreatív munkakörök sincsenek veszélyben egyelőre pl. a fodrászok. A mesterséges intelligenciák nem tudnak egy adott vendég igényeihez alkalmazkodni. Az MIT egyetem tanulmánya szerint a zeneszerzői állás az egyik legbiztonságosabb azok számára, akik aggódnak a robotok miatt.

Fotó: Pixabay
Origo


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk